*Szerzői megjegyzés:
A rész durva jeleneteket tartalmaz,
ezért aki nem bírja az ilyesmit, bele se kezdjen!*
Amikor magamhoz tértem, az elmúlt órák
eseményei őrült erővel rohamozták meg az elmémet, és oldalra bámulva
megpillantottam az édesen szunyókáló Louis-t. Elszorult a torkom, és arra
gondoltam, hogy valami rosszat tettem, menthetetlenül visszafordíthatatlant, de
a szívem eltelt édes melegséggel, ahogy felidéztem a közös pillanataink. A
mardosó éhségen és a tudatomban megrekedt rettegésen kívül csak a körülöttem
uralkodó félhomály volt ijesztőbb. A pincehelyiségben egészen lehűlt a levegő,
én pedig vacogva összefontam magam körül a karjaim. Reszkettem, és takaró híján
kénytelen voltam elviselni a hideget. Nem sokkal később óvatosan közelebb
húzódtam Louis-hoz, finoman átkaroltam, miközben az arcomat a nyakába temettem,
és beszívtam édes illatát. Ugyan nem tudtam aludni, de megnyugtatott a
közelsége. Lehunyt szemhéjaim mögött újra és újra átéltem az elrablásunk
pillanatait, és minden emlékképre vadul, görcsösen összerándult a gyomrom, a
bosszú keserűen mardosó ízét ébresztve a számban. Elég volt a maffia tagjaira
gondolnom, és máris pezsgő adrenalin száguldott végig rajtam, de jól tudtam,
hogy nem lázadhatok, mert azzal csak kettőnknek ártanék. Közönségesnek éreztem
magam, amiért hagytam, hogy a maffia bevonjon a bűvkörébe, de másfelől
kénytelen voltam tűrni az utasításaikat, hogy életben maradhassunk. Arra még
gondolni sem mertem, hogy mit jelentettem Louis számára. Mit jelentett az, ami
köztünk történt, és hogy mi lesz a folytatás… Órákig feküdtem mellette
szótlanul, zakatoló lélegzettel, amikor halkan nyöszörögni kezdett, és óvatosan
megfordult. Az arca duzzadt volt a kialvatlanságtól, és kék szemei fakón
bámultak rám.
– Hol vagyok? – nyögte, mintha csak a
szertefoszló álom utolsó pillanataiba próbálna kapaszkodni. Elkeserített a
tudat, hogy el kell szomorítanom.
– Még mindig a maffia fogságában, Lou –
hajtottam le a fejem. Fáradt voltam, és mindennél jobban vágytam egy
felfrissítő zuhanyra, hogy lemoshassam magamról a sok koszt. A bennem dúló
haraghoz képest az éhségem csak egy parányi szúró lüktetés volt a gyomrom tájékán.
– Vajon a többieket hidegvérrel
megölték? – tűnődött. Erre ugyan nem tudhattam a választ, de a gondolattól
rémes hányinger fogott el. A fejemben egy hatalmas űr volt, tele
összeilleszthetetlen kirakós darabkákkal, és hiába igyekeztem összerakni, nem
sikerült. Nem tudhattam, hogy milyen célt szolgálunk a maffia számára, de abban
egészen biztos voltam, hogy hatalmas jelentőségünk van az ügyben. Az ajtó
csörömpölve kivágódott, és a megrozsdázott kilincs nyikorogva lenyomódott,
ahogy valaki átlépte a küszöböt. Erős fénysugár tört utat magának a pince
sötétjébe, és a feltámadó fényvilágban Blake arca rajzolódott ki előttem. Az
ikertestvérem felbukkanása összezavart bennem mindent, és már cseppet voltam
biztos a múltammal kapcsolatosan.
– Hazza – morogta rekedtes hangon. Erős
piaszag csapta meg az arcomat, ahogy közelebb sétált. – Van húsz percetek
elkészülni – jegyezte meg, és ledobott egy jellegtelen fekete bőröndöt elénk. –
Oldjátok meg. – Figyeltem, ahogy távolodni kezd az alakja, és elcsodálkoztam,
hogy mennyire megváltozott az évek múlásával. A válla egészen kiszélesedett a
sok edzéstől, a teste izmoktól dagadt, és nyoma sem volt annak a vézna, félénk
fiúnak, akinek hosszú éveken keresztül hittem.
– Blake? – szóltam utána, mire
megtorpant. Egészen lassan hátratekintett a válla felett. A haja körbeölelte az
arcát, de még így is jól láthattam, ahogy a szeme gyanúsan megcsillant.
– Harry – suttogta. – Ezen a helyen
csak egyetlen szabály van: ne kérdezz! –
Tátott szájjal bámultam utána, de Blake könnyed léptekkel kisétált a picéből,
és behúzta maga mögött a rácsot, nem sokkal később pedig az ajtó is becsukódott
mögötte, kizárva a beszökő fénysugarakat. Amikor hátranéztem, Louis lehajtott
fejjel gubbasztott a matrac szélén. Eltűnődtem, hogy megöleljem-e, de a józan
eszem arra vitt, hogy egyelőre maradjak távol tőle. Finoman megböktem a
lapockáját, és belebámultam hátratekintő szemébe.
– Hová visznek? – szökött ki az ajkán.
– Nem tudom, Lou… Nem tudom. – Kínomban
kicipzáraztam a fekete kézipoggyászt, és előemeltem belőle a tartalmát. Egy
törölköző, szappan, fogkefék, sampon. Pár tiszta fekete póló, zoknik, és két sötét,
feszülős nadrág.
– Fel akarják turbózni a külsőnket –
jegyezte meg Lou. – Ez némi aggodalomra ad okot… – Megpaskoltam a vállát, és a
kezemre terítettem a cuccokat, amelyekkel elindultam a koszos, lepukkant mosdó
irányába. A fekete ajtó nyikorogva mozdult meg, és pár üvegszilánk lehullott a
padlóra, ahogy kinyitottam. Egy kis, négyszögletű ablak volt rajta,
természetesen csúnyán betörve – bizonyára egy dulakodás alkalmával rongálták
meg.
– Nem valami higiénikus – sóhajtottam,
ahogy beljebb léptünk a szűk kis fürdőbe. A tükör széle be volt repedezve,
vörös rozsdacsík futott végig rajta, és a jobb sarkát pókháló tette
elragadóbbá. A padló ragacsos volt a kosztól, és a falakat penész borította. A
lehajtott vécét még csak megnézni sem kívántam, elég volt betekinteni kádba,
aminek a szélére valami undorító massza volt rászáradva. Öt percen keresztül
súroltam a kád szélét, mire sikerült elfogadható állapotba hoznom, és annyi
sampont elhasználtam a tisztításhoz, hogy már alig volt a doboz alján. Amikor
végeztem vele, az eredmény nem is lett olyan elrettentő.
– Kész zseni vagy – jegyezte meg Louis,
és enyhe félmosolyt villantott rám.
– Sokan mondják – hecceltem, és
figyeltem, ahogy elkerekedik a szeme. Olyan aranyos volt, amikor elpirult, vagy
zavarba jött, hogy legszívesebben megcsókoltam volna duzzadt, vörös ajkait, és
kifulladásig tapadtam volna a szájára. A gondolat erős bizsergést ébresztett a
hasam tájékán, nagy erőfeszítésbe került, hogy visszafogjam magamat, és távol
maradjak tőle. Aligha lehetett még tizenöt percünk, míg visszatér Blake. A
tudat elkeserített, de tehetetlen voltam. Sejtésem sem volt, hová fognak vinni
bennünket… Őszintén szólva, már reménykedni sem mertem abban, hogy úton van
értünk a megmentősereg. A szüleink nem keresnem bennünket, mert egy tanfolyamon
vagyunk. Legfeljebb hagynak pár üzenetet, nem fogadott hívást, de feleannyira
sem fognak aggódni, mintha otthon tűntünk volna el. Ez a tanfolyam tökéletes
alibinek bizonyult a maffia tagjainak számára, és elég időt nyertek ahhoz, hogy
olyan messze vigyenek bennünket innen, hogy senki se bukkanhasson a nyomunkra. Louis
finoman lehámozta magáról a pólóját, amit a nadrágja követett, és a kád fölé
hajolt, hogy gondosan megmosakodjon. A hasamban egyre jobban feszült a vágy, és
már nem bírtam visszafogni magam. Hangtalan léptekkel a hátába settenkedtem, és
gyöngéden átkaroltam, szorosan a mellkasomnak préselve a hátát. Louis ajkán
elfojtott, de hallható nyöszörgés szakadt fel.
– Harry… erre most… nincs időnk –
motyogta elkeseredetten.
– Szeretnélek megismerni, Lou –
suttogtam a bőrébe, és az arcomat a nyakába temettem. Göndör fürtjeim
szétomlottak a vállán, és láttam, hogy Louis karján libabőr fut végig. Hatással voltam rá… – Legalább egyetlen
esélyt adj! – könyörögtem.
– Harry… a helyzetem… nagyon bonyolult
– felelte. Éreztem, hogy megfeszül a karjaimban, de továbbra is öleltem. – Te
Holmes Chapelben élsz a szüleiddel… én Doncasterben… Soha az életben nem
lehettem önmagam, és ez ezután sem lesz másképp. A szüleim hihetetlenül
befolyásos emberek, a pénz és a csillogás vezéreli minden lépésük… Nem
engedhetem meg magamnak, hogy boldog legyek – szűrte a fogai közt, és a
hangjából sütő mély szomorúság összeszorította a szívem, és úgy éreztem, mintha
kifacsarnák a lelkem.
– És eldobnál öthétnyi boldogságot több
évnyi boldogtalanságért? – kérdeztem. Louis… elhallgatott. Reszelősen vette a
levegőt, de képtelen volt válaszolni. – Fogságban vagyunk. Minden könnyebb
lesz, ha… egy picit… egy picit boldogok leszünk egymás közelében… és
megtaláljuk a kiutat, Lou. Esküszöm. – Még szorosabban öleltem, és éreztem,
hogy egy könnycsepp hull a csuklómra. Magam felé fordítottam törékeny kis
testét, és egy végtelennek tűnő másodpercig mélyen bámultam üveges szemébe, aztán
leheletnyi csókot hintettem az ajkára. A bőre puha volt, érintése, mint a
mennyország, és elvesztem az ölelésében.
– Bárcsak megadhatnám neked, amit
szeretnél, Harry. Bárcsak – suttogta az ajkamra, és nem értettem, hogy miért
mondja ezt. A legkevésbé sem.
– Indulás – kurjantotta Blake. – Nincs
idő az undorító romantikátokra! – Sietve magunkra kapdostuk a ruháinkat, a
homályos tükör előtt némi szerencsével belőttük a hajunkat, és valamelyest
felfrissülve léptünk ki a fürdőből. Blake karba tett kézzel várakozott, és a
bicepszén dobolt az ujjaival. Fekete bőrszerkót öltött magára. Motorosruha? Louis is hozzám hasonló
döbbenettel nézett végig az ikertestvéremen, akiről még mindig semmi valamire
valót sem lehetett tudni. Blake mindkettőnk kezét hátrabilincselte, és a
feltáruló pinceajtó fényében Ian vézna teste, kopasz feje, és Asher megtermett
alakja bukkant fel.
– Vigyétek – fröcsögte a talpnyalóinak.
Fél óra múlva már a fekete Range Rover
ülésén nyomorogtunk Louis-val, és kapaszkodás híján ide-oda zötykölődtünk,
ahogy a kocsi őrült tempóban egy-egy rosszabb, kavicsos útszakaszon hajtott
végig. Odakint már kezdett esteledni, és a szürke félhomály mindenre rányomta a
bélyegét. Louis az ablaknak döntötte a fejét, és láttam, hogy a szeme
le-lecsukódik, aztán álomba szenderül. Percekig bámultam némán, rezzenéstelenül
magam elé, amikor hallottam, hogy ébredezni kezd, és morogva kinyitotta a
szemét. A tekintete homályos volt a fáradtságtól, és a vállait megmozgatva
nézett körül.
L.
– Hol vagyunk? – nyöszörögtem, ahogy az
álom okozta kábaság lassan tovatűnt, és lopva Harry felé pillantottam. Azt
hittem, hogy ő is alszik, helyette pedig pislogás nélkül bámult ki az ablakon.
Időközben odakint rázendített az eső, az apró cseppek ellepték az üveget, a
kint dúló zápor dallama némileg csitította a bennem tobzódó feszültséget.
– Nem tudom – suttogta Harry óvatosan,
és körülnézve láttam, hogy Ian és Asher is fapofával, a térdükre könyökölve
utaznak mellettünk, csak párszor sandítottak ránk. A csuklóm már szörnyen
lüktetett a minden rezzenésre belém hatoló fájdalomtól, ami minden mozdulatomtól
végigvillámlott a testemen. – Innen hova tovább? – hajtottam le a fejem kétségbeesésemben,
ami összehúzta a mellkasom, és megnehezítette a lélegzést. Reszelősen kapkodtam
a levegőért, közben pedig finoman Harry vállának dőltem. Beszívtam édes illatát,
de ezúttal még ez sem ígért vágyott békességet.
– Hogy
innen hova tovább? – nézett ránk Blake. – A maffia házába. – Volt valami sötét vágy a hangjában,
ami menekülésre ösztönzött, de nem tehettem semmit. Tűrnöm kellett. Mindent,
amit velünk tesznek… Mindent.
***
Az
izzadtság végigcsorog a tarkómon, miközben a sötétben menekülök. Nehezen
kapkodom a levegőt, az arcom ég a hűvös, csípős éjszakai széltől, ami minden
lépésemre egyre erősebben tombol. A kikötő mentén futok, el-elbotlok, mert az
erő kezdi elhagyni a lábamat, és hátrasandítva egyre közelebb észlelem magamhoz
a fekete árnyat, ami suhanva közeledik felém. Hatalmas léptekkel rohan utánam,
és undorító dolgokat kiabál nekem. „Édes Tomlinson, ne rohanj! Úgyis elkaplak…
Hé, szépfiú, csigavér, lassan a testtel… Tartogasd az erődet a dugásra. Hé…
kisfiú… Csak óvatosan!” Megbotlom a cipőm orra előtt heverő sörösüvegekben, és
hasra vágódóm. A nadrágom felhasad az eséstől, és a térdemen kiserken a vérem.
A fejem kóvályog, és nincs erőm arra, hogy felhúzzam magam. A hátamban hallom a
dühös lépteket, minden szívdobbanással egyre közelebb, engem pedig felemészt a
félelem, a gyomromat pedig összehúzza a rettegés. Nem tudok lélegezni, elfogy a
levegőm, fuldoklom. Sikítani akarok, de nem tudok hangokat kipréselni magamból,
ezért csak erőtlenül, hangtalanul tátogok. Még utoljára hátranézek, és látom,
hogy Tom utolért, már csak pár lépés választja el tőlem. Az utolsó emlékem,
hogy a bokám után kap… és felránt.
Ide-oda hánykolódtam, és egy kéz
szorítását éreztem a derekamon. Megrémültem, hogy visszatért a támadóm, és a
lehető legmesszebb akartam húzódni tőle, amikor ismerős hangok hatoltak az
elmémbe.
– Louis? Mi a baj? Louis! Harry vagyok,
hé – simította meg a homlokom csitításként, és szétfésülte izzadtságtól nedves,
összetapadt tincseim. Rebegve kinyitottam a szemem, és sűrűn pislogva bámultam
Harry borostyánszín szemébe, amibe aggodalom vegyült.
– Csak egy rossz álom – hajtottam le a
fejem. – Újra.
– Tom?
Erőtlenül bólintottam, és megingattam a
fejemet. Harry vette a lapot, és nem faggatott tovább. A Range Rover lassítani
kezdett, és Blake tűnődve hátrapillantott.
– Bemegyünk elintézni valamit. Csak
semmi próbálkozás – utasított, és kiszállt a kocsiból. Nem sokkal később Ian és
Asher kirángattak bennünket is, és a szemem előtt egy rozoga, téglalap alapú
kocsmaépület jelent meg. Az esti sötétségben csak a bejárat fölött élesen
világító, piros betűket láttam.
„ROMKOCSMA
BELÉPÉS CSAK BÁTRAKNAK!”
Láttam, hogy Blake egy borítékot vesz
elő a táskájából, amibe belecsúsztatta a kamerából kivett memóriakártyát. Újra
megéreztem a nyakam köré tekeredő hurok szorítását, és máris nehezebben vettem
levegőt, de igyekeztem legyőzni a szédülést.
– Rafael! – vigyorgott, amikor az ajtón
egy magas, kecskeszakállas, középkorú férfi lépett ki. A szeme alatti fekete
karikák kialvatlanságról árulkodtak. El félig elszívott cigarettát rágott az
ajkai között, és éles, metsző tekintete gúnyosan mért végig bennünket.
– Ó – nyögte. – Csaknem a kis Tomlinson
fiú és Harry Styles? – biccentett felém, de láttam a gonosz villanást a
tekintetében.
– Itt van, amire vágytál – morogta
Blake. Pénz cserélt gazdát, majd Rafael átnyújtott Ashernek egy valamivel
vaskosabb borítékot, mint amit Blake adott át neki.
– Mi van a Keletiekkel? – kérdezte Blake egykedvűen, és a hangjában nyoma sem
volt feszültségnek.
– Béke van – suttogta. – És amíg ti, Déliek – bökött Blake-re. –, betartjátok
a szabályokat, nem lesz háború…
– Úgy legyen, haver – kacsintott Blake,
Asher meg Ian apró bólintással tisztelegtek. Rafael minden bizonnyal befolyásos
ember lehetett, ha még Blake is meghunyászkodott mellette. Még mindig nehezen
tudtam megszokni, hogy megszólalásig hasonlít Harryhez, hogy az ikertestvére.
Elgondolkodtam, hogy mégis hogyan juthat valaki olyan szintre, mi vezéreli
arra, hogy a saját vére, a testvére ellen forduljon? Mert Blake pontosan ezt
tette. Megtagadta Harryt. Teljesen. Eközben befurakodott az elmémbe
hátrahagyott életem minden pillanata. Alice… A kisfiam, Jacke… Jacke. Elszorult a szívem, és vad
kétségbeesés fészkelte a mellkasomba magát, ha a közös gyerekünkre gondoltam. Mennyire szeretem! És szegény most semmit
sem tud az édesapjáról… Másfelől, az, amit Harryvel tettünk, az… gyönyörű
volt, de… az árulás összepréselte a mellkasomat, és úgy éreztem, ez már túl
sok. Túl sok egy embernek, ahhoz, hogy mindent elviseljen. Túl sok!
– Indulás van, srácok – csattant Blake
hangja, kirángatva a töprengésből. Visszatuszkoltak bennünket az autóba, és
újabb eseménytelen percek következtek. Időközben el-elnyomott az álom, de nem
tudtam rendesen pihenni. A zaklatottság legyőzött bennem mindent, és semmi
másra sem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy szabadulni akarok… Minél előbb.
Minél gyorsabban.
***
Órákkal később egy elkerített birtok
előtt parkoltunk le. Valahol a semmiben lehetett, mert egyetlen házat sem
láttam a közelben, csak a hatalmas palotát, ami fehéren magasodott előttem az
éjszaka sötétségében. Automatikus kapu volt, ami lassan oldalra gördült, és a
Range Roverrel felhajtottunk az udvarra. Murva pattogott a kerekek alatt,
miközben leparkoltunk, és ráérősen mindenki kikászálódott.
– Ez elképesztő – nyögtem. Az udvaron
márványszökőkút ontotta a vizet, és körülötte rózsabokrok díszelegtek
körkörösen. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy még mindig rabságban
vagyunk, csak magamba fogadtam a gyönyörű látványt, amikor megéreztem, hogy
valaki a csuklómhoz simítja a kezét. Harry állt mögöttem, és a fülembe
suttogott.
– Később lezuhanyozunk? – mosolyogott a
bőrömben, és a hangja hallatán bizsergés áradt szét a gyomromban. – Együtt –
tette hozzá. A térdem megbicsaklott, ahogy feltámadt bennem a vágy, és
esetlenül bólintottam. Lopva puszit hintett a nyakamra, amitől még inkább
izgalomba jöttem.
– Ian – kurjantotta Blake, miközben pár
bőröndöt emelt ki a csomagtartóból. A homloka izzadtságban úszott, és már rajta
is kezdett meglátszani a kimerültség. – Kísérd fel Louis-t a szobájukba,
Harryvel még beszédem van. Rendben? – Ian egyetlen szó nélkül beleegyezően
bólintott, és hiába akartam ellenkezni, megragadta a karomat, és a bejárat felé
kezdett vonszolni. Odabent is éppannyira elkápráztató volt a hely, mint kint,
de a sötétben villany híján nem tudtam alaposabban is körbenézni, így csak
követtem Iant és a zseblámpája apró fényét. Felmentünk a széles lépcsősoron,
letérültünk jobbra, és a harmadik ajtót kizárta.
– Pihenj le – dörrent rám. – De nem
érdemes küzdened. Az ablakokon elektromos zár van. Ha hozzáérsz, megráz. Kint
őrködöm – suttogta, azzal bevágta mögöttem az ajtót, és egyedül maradtam a
körém boruló sötétséggel. Némi tapogatózást követve sikerült megtalálnom a
kapcsolót, és békésen nyugtáztam a fellobbanó sárgás lámpafényt. A szoba csupán
egyetlen franciaágyból, egy szekrényből, és az ablak előtt lévő íróasztalból
állt. Fáradtan ledobáltam magamról a ruhákat, és elindultam a mosdó irányába,
ahová a szekrény melletti félig behajtott ajtó vezetett. A forró zuhany alá
beállva végre lemoshattam magamról a sok piszkot, ami a nap során rám ragadt,
és ellazulhattam a vízsugár masszírozásában, ami feloldotta a görcsös
feszültséget az izmaimban.
– Louis! – hallottam meg Harry hangját.
– Maradj még. Ledobom a ruháimat, és máris bepattanok mögéd! – A gőzben
fürdőzve nem válaszoltam Harrynek, csak hümmögtem válaszul valamit. Pár
pillanat múlva megéreztem a derekamra kulcsolódó kezét, és máris elfogott a vad
vágyakozás. Lopva oldalra sandítottam, és erősen az ágyékának nyomtam a
hátsómat. Harry lehunyta a szemét, és el-elakadt a lélegzete.
– Mmmh – nyöszörgött. A keze felkúszott
a derekamon, és az ujjaival a mellbimbóim kezdte ingerelni. A farkam rögtön
megkeményedett, és érintésért esedezett, miközben már hangosan ziháltam a forró
víz- és Harry érintésének édes elegyétől. Apró csókokat hintett a gerincemre,
lágyan kényeztetett, a fogai közé szívta a nyakam érzékeny bőrfelületét, aztán
erősen a csempefalnak préselt.
– Érints meg – kérleltem. A tenyerébe
vette a farkam, és lassan verni kezdte, miközben a másik kezével megmarkolta az
állam, és keményen rászorított. Fájdalom hasított az állkapcsomba, de nem
törődtem vele. Túl sok szenvedély tobzódott a testembe ahhoz, hogy szóljak
neki, és ő is elképesztően felizgult volt. Méretes szerszáma a seggemet
bökdöste, én meg hívogatóan nekinyomtam az említett testrészem.
– Ez az – kiabálta vadul. – Te büdös
kis ribanc! – A rettegés, mint valami elektromos sokk, végigszaladt a testemen,
és a sikoly a torkomra száradt. Ne…
Könnyek ömlöttek végig az arcomon, összeolvadva a zubogó vízzel, és már
képtelen voltam ellenkezni.
Blake. A szorítása megerősödött a csípőmön,
szinte roppanásig szorította az állam.
– Eressz el! – vergődtem. – Azonnal!
– Mocskos kis dög, hallgass el –
fröcsögte a szavakat, és belém hatolt. A farka szétfeszített belülről, és azt
hittem, nyomban összeroppanok. Vadul ki-be kezdett mozogni, nem ismert
határokat, én pedig reszkettem, és sikítottam a testembe csapó kínhullámoktól.
Amikor remegve, reszketve elélvezett bennem, és a fogása csillapodott, enyhült
a testem körül, rémülten, összetörten hanyatlottam a zuhanykabin padlójára. Az
arcom a lábam közé szorítottam, és megállás nélkül zokogtam. Hosszú percek
telhettek el így, bánatosan, érzelmileg padlón, mire sikerült elzárnom a vizet.
Ki akartam szállni, de a fájdalom újra átszivárgott minden porcikámon, és ismét
összecsuklottam a zuhanyrózsa alatt. Némán feküdtem a csendben, amikor
lépéseket hallottam. Ijedten felkaptam a fejemet, és összefontam magam körül a
karjaim, hogy eltakarjam meztelen, meggyalázott testem. Sosem lehetek újra az, aki ezelőtt voltam. Soha…
– Louis? – hallottam meg az ismerős
akcentust. Harry. Nem Blake. Harry. A sejtésem beigazolódott, ugyanis
Harry lépett a fürdőszobába. A tekintete nyomban eltorzult, és keserű
rettegéssel telt meg. Közelebb akart lépni, de én felemeltem a kezemet, és
tiltakozón megálljt parancsoltam neki.
– Ne gyere közelebb – kiabáltam. – Most
ne…
Hű. Ezek az ikertesók... Igen, sajnálom Louis-t, de nem bánom, hogy nem rózsaszín felhős történet lett ebből az egészből. Így hihetőbb és izgalmasabb, és igen, ilyen szar dolgok is történnek az életben. Harry majd meggyógyítja a lelkét, gondolom 😊 Szóval én imádtam, amennyire egy ilyen részt lehet... És várom a következőt, talán Lou-t már nem fogják bántani, bár ki tudja. Szép estét neked! 😊
VálaszTörlésKöszi a véleményt, és bocsi, hogy csak most válaszolok! :D Egyébként már hiányzol! :D Remélem (a helyzethez mérten), minél előbb sikerül újra találkoznunk! :)
TörlésPuszi,
Sam xXx
Szia azért írok, hogy megtennél-e egy szívességet. Indítottam egy blogot a barátnőmmel, ahol történeteinket olvashatjátok. Esetleg, ha nem baj tudnád ajánlani? http://koreaandhungary.blogspot.hu/ köszi szépen előre is :)
VálaszTörlésSzia, ez nem egy hirdetős oldal, de semmi baj! :) Sajnálom, hogy nem segíthetek, de ha írsz e-mailt (samwilberry@gmail.com), tudok ajánlani pár FB-s csoportot!
TörlésSam xXx
Sziaaaa!!!
TörlésRettentően sajnálom, hogy nem írtam.
Na de itt is vagyok.
El kell mlndjak valamit...
IMÁDOM AHOGY ÍRSZ!!! FENOMENÁLIS. 😍❤
Hol is kezdjem...kezdem az elején.
1. Hogy a jó istenbe jutott eszedbe ilyen kurva jó sztori?
2. Imádtam a taliert.
3. Olyan izgalmas ez a blog. Nem mintha a többi amit írsz nem lenne az. 😂
4. Alig várom, hogy olvashassam.
5. Puszi és egy ölelést is küldök. 😘😉
6. Ui: Mondtam már, hogy...IMÁDOM A BLOGJAIDAT??
Sziaaa!!! Jó érzés itt is látni a nevedet😍❤ Köszönöm, hogy írtál, és nagyon aranyos vagy. :) Hamarosan folytatódik a történet. ;)
TörlésPuszi,
Sam xXx ❤❤