VI. rész

L.

A padlón heverő Lydia közel sem volt annyira rettentő, mint a kintről beszűrődő újabb puffogtatás. Magamban fohászkodtam, hogy az események jobbra forduljanak, és közben leguggoltam az eszméletlen lány mellé, hogy pár pofonnal megpróbáljam felébreszteni. Nyöszörögve oldalra fordult, a haja a vállamra omlott, de nem mondott semmit, ami eléggé aggasztó volt. Harry ellépett mellettünk, hogy kikémlelhessen a folyosóra.

– Nagyon elnémultak – jegyezte meg, ahogy átlépett mellettünk a küszöbön. Ebben a pillanatban több minden történt egyszerre: a lámpák vibrálni kezdek, a fények kialudtak, és a ránk telepedő sötétség félelmet vont maga után. Ordítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Helyette átkaroltam Lydiát, és a sarokba vonszoltam magunkat. Harryt nem láthattam, és már a lélegzését sem hallottam, így arra következtettem, hogy kilopakodott a folyosóra. De ekkor valaki megérintette a vállam. És abban a percben éreztem, hogy először áthat. Az érzés, amit még magamnak sem vallottam volna be, és bőszen letagadtam. Én nem vagyok olyan! Nem lehetek! Soha! Erősen összeszorítottam az álkapcsomat, miközben Lydia állapotán tűnődtem, és minden maradék energiámmal a feltörő gondolataim igyekeztem elnyomni.

– Louis? – szólított meg Harry olyan halkan, hogy elgondolkodtam, tényleg kimondta-e a nevemet, vagy csak az elmém trükkös játéka volt. Amikor tágra nyílt szemekkel felém fordult, elég bizonyosságot adott számomra az előbbi felvetésemet illetően.

– Odakint gyülekeznek, a terasz előtt – jegyezte meg fojtott hangon. – Öten vannak. Maszkot viselnek, és több fegyver is van náluk… Fogalmam sincs, mi lehet ez Louis, de pár embert lelőttek… – lehelte a szavakat. A hangjában színtiszta, nyers félelem bujkált. Jól láthattam, ahogy egy izzadtságcsepp végiggördül a halántéka mentén, lecsorog a nyakán, és bekúszik a pólója szegélye alá. Zavaromban összefontam magam körül a karomat, és már előre bántam – az égiekhez fohászkodva a bocsánatért –, hogy kénytelenek leszünk az eszméletlen Lydiát magára hagyni.

– El kell tűnnünk – markolt rá a csuklómra Harry. A válaszomra már nem futotta idő, ugyanis a folyosó felől léptek hangja szűrődött felénk. A kopottas fenyődeszka minden lépésre megnyikordult, és a hang egyre közelebbről kezdett felénk áramlani. Páni rettegés szorította össze a mellkasom, minden izmom görcsbe feszült a bennem tomboló félelem hatására. Harry magabiztossága egy apró kilengésnek tűnt, hiszen az ő arcáról is jól leolvasható volt a rémület. Kivételesen ő is tanácstalanul gubbasztott mellettem, és a küszöbön túl dagadozó árnyék egy tömzsi ember alakját rajzolta elénk. Harry reflexből mozdult, de olyan hangtalanul, hogy bárki megirigyelhette volna. Behúzott maga után az ajtó mögötti kis sarokba. Mivel rettentően szűk volt a hely, éreztem, hogy a hátam a mellkasának feszül, és az ajkán kiáramló forró lélegzet a nyakamat melengeti. Az alak belépett a szobába, és a földön heverő lány látványa olyannyira lekötötte a figyelmét, hogy nem nézett szét. Éreztem, hogy a torkomban növekszik a sikoly, és amikor már éppen feladtam volna minden kitartásom, Harry a számra szorította a tenyerét. Az idegen megmarkolta Lydia bokáját, és kivonszolta a szobából az eszméletlen testet. Utána akartam kapni, de Harry félreütötte a kezemet, és haragvóan nézett a szemembe.

– Az életünk forog kockán – rótt meg, én pedig eltűnődtem, hogy pár óra alatt hogyan változhatott meg minden ilyen gyökeresen. Egy tanfolyamra érkeztünk, és helyette egy rablótámadás főszereplői lettünk. Miközben Harry oldalra csúszott, hogy kipillanthasson a folyosóra, előhúztam a mobilom, és kivettem a kártyám belőle. Ha valóban történik valami, ez lesz az egyetlen menekülési útvonal, amit majd felhasználhatok egy kis ügyességgel. A kártyát a nyelvem alá csúsztattam, és bíztam önmagamban, hogy nem fogok megfulladni tőle. Éppen Harry után készültem kúszni, amikor erős dulakodás hangjai harsantak a közelemben. Valakit erősen a falnak vágtak, az illető fájdalmasan felnyüszített, és káromkodva ordított valamit a másiknak. Azonnal felismertem Harry akcentusos, dühvel fűtött hangját, de mozdulni sem bírtam. A tehetetlenség megbénított, és szorosabban összefontam a térdem körül a karom, egyre hátrébb húzódva a sarokba, hogy a sötétség gondosan elrejthessen.

– Te most velem jössz, szépfiú – fröcsögte egy hang. Lehunytam a szemem, minden erőmmel azon voltam, hogy az agyamba véssem az idegen férfi baritonjának csengését. Érdes hang volt, reszelős éllel, ami arra utalt, hogy az illető dohányzik. Megrémített a tudat, hogy eközben mit tehetnek odakint Lydiával, de nem siethettem a segítségére. Nem volt hozzá elég bátorságom, és tudtam, hogy elbuknék. Hallottam, hogy távolodnak a lépések, és fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire rávettem magam, hogy előbújjak az ajtó takarásából. Ez azonban rossz ötletnek bizonyult. A deszkapadló megnyikordult, és a jeges rémület újult erővel száguldott végig a testemen. Nem volt időm visszafordulni, helyette bekúsztam az ágy alá, magzatpózba gömbölyödtem, és lehunytam a szemem. Virágos rétre, meleg lankákra gondoltam, egy olyan helyre, ami napfénytől csillog, és a hűs szél vadrózsák illatát sodorja felém. Már éppen ellepett a nyugalom édesen zsongító bizsergése, amikor két bakancsot láttam meg az ágy végében. A résnyire hagyott ajtón beszivárgó lámpafényben csak az alak lábait láthattam. Cipőjének árnyéka végigkúszott a deszkapadlón, egészen az orromig, én pedig lélegezni is elfelejtettem. Valami csilingelt a kezében. Talán bilincsek.

– Lou-Lou-Louis… – dalolta a nevemet ocsmány hangon, amitől a libabőr szántott végig rajtam. – Tudom, hogy itt vagy, kisfiú… Előlem ugyan nem menekülsz! Mindig megkapom, akiket akarok… – Az utóbbi mondat olyan kétértelműre sikerült, hogy a karomba kellett harapnom, nehogy felvinnyogjak. – Előbb-vagy utóbb… De a helyedben előbújnék… ha nem akarsz túl sok fájdalmat… – Nem moccantam. Elakadó lélegzettel, félreverő szívdobbanásokkal gubbasztottam az ágy alatt, teljes sokkban. Jeges érzés markolászta a tarkómat, és az ijedtség vasmarokkal mart a bőrömbe. Micsoda nap… Micsoda tanfolyam… Pár nappal ezelőtt volt egy sanda megérzésem, egy rémálmom, amiben arra kért Alice, hogy hagyjam ki a tanfolyamot, mert rémes előérzete van. Álmomban hosszú órákon keresztül vitatkoztam vele, és a vége az volt, hogy kiléptem a házból, bevágtam az ajtót, és elhatároztam, hogy új életet kezdek nélküle. Az utóbbi időben egyre több olyan álmom volt, amelyben Alice az ellenségemként, nem pedig a szerelmemként tűnt fel. Olyan abszurdnak tűnt ez, hogy magam sem akartam elfogadni. A helyzet iróniája keserű ízet hagyott a számban, a feltörő epém fintorgásra késztetett. Az idegen megmozdult, a bakancs nehéz léptekkel végigjárta az ágy körüli részt. Amikor a fejem mellé ért, úgy éreztem, menten elájulok, de tartottam magam.

– Louis – dúdolta. – Told elő a kerek kis segged! – Könnyek lopakodtak a szemembe. Gyerekkorom démonai újult erővel támadtak fel bennem. Az illető hangszíne… a baritonja… olyan… emlékezetes volt… mintha már hallottam volna… Tom?!?! A reszketés elnyomhatatlanul futott végig rajtam, a megdöbbenés szikrája adrenalint lobbantott bennem, ami teljesen letaglózott. A gyomrom liftezni kezdett, és elfogott az undor. Ez képtelenség… Lehetetlen! Nem lehet…

– Összeköt a múlt, kicsikém… – dünnyögte mézes-mázos hangon. – Még van egy-két befejezetlen ügyünk! – Dühös lettem! Elképesztően… A félelem jócskán eltörpült a lángoló bosszúm mellett. Olyan hirtelen nyúltam ki és kaptam el a bokáját, hogy átgondolni sem volt a cselekedetem, ami minden tekintetben rossz lépés volt… Tom lehajolt, és megragadta a csuklómat. Akkorát rántott rajtam, hogy a fejem bevertem az ágyváz egyik gerendájának szélébe, harsogó sajgás támadt a koponyában, miközben kihúzott alóla.

– Tomlinson – mosolygott rám, és jól láthattam, hogy hiányzik pár foga, néhány pedig félig letöredezett, vélhetően egy kemény verekedés alatt. Időm sem volt eszmélni, a béklyók máris a csuklómra kattantak.

– Befejezzük, amit évekkel ezelőtt elkezdtük – vigyorgott. – Végre az enyém vagy! – A könnyek immár megállíthatatlanul ömlöttek a szememből, és nem is próbálkoztam leplezni őket. A lelkem lassan szilánkosra repedezett, és a szívem már csak egy robot volt, ami a túlélésért hajtott, de az érzések eltűntek.

Üres voltam.

És magányos.

H.

Az egyik maffiózó a nyakamtól fogva rántott ki a szobából, és a falnak vágott. Nem érte meg küzdenem, mert nyomban hárman jöttek még rám, lefogtak, bilincset csatoltak a csuklómra, és elkezdtek kivonszolni. Rémült voltam, és tanácstalan. Fogalmam sem volt, hogy a többiekkel mi történt, a kísérőtanárt hogyan intéztek el, és a lelkem mélyén egy csepp kis rész Lydiáért is aggódott, de a legnagyobb rettegést egyetlen személy váltotta ki bennem: Louis. Elég volt csak rá gondolnom, hogy zaklatott legyek, és kapálózni kezdjek.

– Nyugi, szépfiú, nem lesz semmi baj a buzi kis haveroddal – fröcsögte az egyik, akinek hosszú, zsíros fekete haja a szemébe csüngött, és a szája szélén lévő piercing megcsillant a holdfényben, ahogy bevágtak egy fekete furgon tágas csomagterébe. Két fickó mellém vetődött, hogy szemmel tarthassanak.

– Asher, ne szövegelj annyit! – kiáltotta hátra valaki. A fekete hajú fickó elhúzta a száját. Legalább megtudtam az egyikük nevét.

– Jaj, Luke, az irányításmániád folyton bekavar…

– Nem, Ash, csak vigyázok, hogy rejtve maradjunk – kontrázott Luke, és megcsóválta a fejét. Szőke fürtjei ide-oda himbálóztak, ahogy bevágódott a kormány mögé.

– Hol vannak már? – csattant fel Asher, és a mellette gubbasztó kigyúrt, kopaszt fickó az ujjait ütögette össze unalmában. Őt Iannek szólították.

– Garson hamarosan hozza Louis-t – felelte higgadt hangnemmel Luke. Megdöbbentett a nyugodtsága, hiszen mégis egy emberrablást végzett. Biztosan nagyon edzett már, ha ennyire profin űzi a „mesterséget”. Az összes gondolatom mellett a halálfélelem is helyet kapott, hiszen fogalmam sem volt, hogyan fogunk kiszabadulni a fogságukból… már ha lehetséges lesz.

– Blake üzent. 20 percen belül a Fekete Lyuknál kell lennünk – szólalt fel Ian, mire mindenki készségesen felé fordította a fejét. – Parancs. És nem késhetünk!

– Üzend meg, hogy ott leszünk – motyogta Luke, és bedugta a kulcsot az indítóba. Két sötét alak közeledett felénk, és az egyikében felismertem Louis meggyötört arcát. Vörös és duzzadt volt a sírástól, a szeme le-lecsukódott a kimerültségtől. Elszorult a szívem, hogy ilyen állapotban kellett látnom, de semmit sem tehettem. Az égvilágon semmit… Bezsúfolódtak a hátsó ülésre, és a furgon nyomban döcögve megindult. Fogalmam sem volt, hová visznek bennünket, milyen napok elé nézünk, de egyben biztos voltam:

Ha kell, az életem árán is, de kijuttatom innen Louis Tomlinsont! Élve és egészségesen!

Esküszöm.

L.

Nem tudom, mennyi idő telt el, mire kinyitottam a szemem, és sűrűn pislogva belebámultam a reggeli fényekbe, de a Nap már magasan járt az égen, így nem lehetett korán. Az éles fény eleinte elvakított, aztán időm jutott körülnézni. Jellegtelen szobában feküdtem egy vaságyon, a testem köré szétmállott takaró csavarodott, és lenézve magamra pusztán egy bokszeralsó volt rajtam. A helyiségben fullasztó meleg uralkodott, és a mellettem lévő ágyon Harry szunyókált viszonylag békésen. Az álmaiban legalább biztonságban lehetett a kínzó valóság elől, de az ébredés nem sok jót ígért. Pár perc múlva ő is megmozdult, morogva megdörgölte a szemét, és belebámult az arcomba. Véreres szeme kialvatlanságról árulkodott, és nem telt bele pár másodpercbe sem, hogy a valóság fejbe kólintsa. Olyan erősen vetődött fel, mintha szögeken feküdne.

– Hol vagyunk? – lihegett, de nem tudtam rá válaszolni.

– Fogalmam sincs, Harry. – Körbenéztem, és lehorgasztott fejjel vettem tudomásul a vasajtót, a berácsozott ablakokat, a porlepte szobát. A küszöb előtt két tál zöldszínű főzelék gőzölgött, de a kinézete semmi jót sem ígért, az én étvágyam pedig olyan gyorsan tovatűnt, mintha nem is lett volna. Gyanítom, hogy Harry is hasonlóan érezhetett, mert az ajkára költöző fintor semmi jóról sem árulkodott.

– Ki kell jutnunk – suttogta.

– Az nem olyan egyszerű – mutattam körbe.

– Te vagy az egyetlen jó dolog ezen a helyen… – hajtotta le a fejét Harry. A szavai felfokozták a szívverésem, és a testemen meleg bizsergés szántott végig. Elringatott a forró érzés, és egy pillanatra csillapodott a bennem tomboló félelem a helyzet szomorúságát illetően. Harry átcsúszott az én ágyamra, és a vállát az enyémnek döntötte. Nem húzódtam el.

– Louis? – fordult felém. Az arca ismét csak pár centire volt tőlem, én pedig ellazultam a közelségének békességében. – Annyira rossz minden… – hajtotta le a fejét. Göndör fürtjei az arcába omlottak, és függönyt képeztek közénk. Felemeltem a kezem, és az ujjaimmal szétfésültem a tincseket, hogy a szemébe nézhessek. – Nem minden rossz. Te nem, Harry! – A szemei tágra nyíltak, és ő is felemelte a kezét, majd a tenyere közé vette az arcom. Nem tiltakoztam, és nem gondoltam Alicre, sem pedig a kisfiamra. A dolgok várhattak magukra. Jócskán. Közelebb hajolt. Az ajkamon éreztem a belőle kiáramló leheletet. A nyelvével finoman végigsimított az ajkán, és óvatosan rásimította őket az enyémre. Abban a pillanatban legördült az arcomon az elszántan visszafojtott könnycsepp, és nem húzódtam el. Harry szája finoman körbeölelte az enyémet, a nyelve végigsimított a fogsoromon, és hagytam, hogy bekússzon a számba. A forrósága felizzította a testem, és a elvesztem a csókban. Mindent beleadtam, elengedtem magam, és a karommal átkaroltam a nyakát. Ledöntött az ágyra, és fölém hajolva tovább puszilgatott, majd nedves csókokat hintett az államra, aztán újra a számra tapadt, és folytatta a lágy kényeztetést. Így feküdtünk percekig, és akkor is csak a feltámadó léptek hangja riasztott össze bennünket. Az ajtó nyikorogva kitárult, és mindketten elakadó lélegzettel, tátott szájjal bámultunk a belépő alakra. Nem hittem a szememnek. Úgy éreztem, mintha drog hatása alatt lennék, de jól tudtam, hogy csak a valóság annyira elkeserítő…

– Ó, nézzenek oda. A két kis foglyunk összemelegedett… – fröcsögte a szavakat a megszólalásig Harryhez hasonlító srác.

– Blake? – nyögte Harry teljes sokkban. – Hogy kerülsz ide?  

_______________________

Sziasztok!Némi késéssel, de itt vagy a hatodik rész!Ha vagytok itt még páran, várom a hozzászólásokat, mert sokat segítene egy-két vélemény! Köszönet! <333Sam xXx Szeretet!!!