II. rész

Drágáim!

Elképesztően és elmondhatatlanul köszönöm a visszajelzéseket, 

a feliratkozókat és a kommentet! <33 *-* 

Nagyon sok ösztönzést adott a folytatáshoz, 

el is készültem a folytatással, ami szerintem elég hosszú lett. ;) Sam xXx

Szeretet!!!

H.

Nem vártam meg, míg visszaér. Hamarabb leléptem, mint kellett volna. Niall még egy darabig reménytelenül kiabált utánam, de aztán feladta a próbálkozást, és elhallgatott. A lépcsőház csendje elnyelte a visszhangokat, és egyedül maradtam zaklatott, kétségbeesett lélegzetemmel. Egy pillanatig megtorpantam, az ujjaimmal szorosan a korlátra markoltam. Dühös voltam, elképesztően bosszús, de értelmetlen lett volna vitába bonyolódni egy ismeretlen sráccal csak azért, hogy önmagamat védjem. Egy homofóbot sosem lehet kigyógyítani az utálatból – ebben biztos voltam. Előkaptam a mobilom, hogy tárcsázzam Hoyt számát, miközben fél kezemmel felrángattam magamra a kardigánom, és már úton is voltam kifelé. A lépcsőházból kiérve enyhe őszi zápor fogadott. Nem foglalkoztam a hajamat és az arcomat ellepő kövér esőcseppekkel, elszántan kutyagoltam az esőlétől lucskos járdán.

– Mi a helyzet? – szólt bele köszönés nélkül, én pedig gyorsan behúzódtam egy eresz alá, mert az eső időközben nagyon rázendített, és gyakorlatilag vízeséskén szakadt rám az égből.

– El tudnál jönni értem? Az időjárás túljárt az eszemen, és most itt álok félig elázva egy eresz alatt – tájékoztattam bánatos hangon. Hoyt beleegyezően horkantott. – Elküldöm a címet, itt várok rád!

– Rendben, pajti, sietek. Van kedved beugrani a Darkba?

– Nincs sok kedvem inni, de talán javítana a hangulatomon – feleltem.

– Ez a beszéd, haver. Öt perc és ott vagyok – bontotta a vonalat. Fázósan körülnéztem, bámultam az egyre sötétedő tájat, és az esőfüggönyön keresztül láttam, ahogy Niall és Louis is kilépnek a bérház ajtaján. Ellenkező irányba indultak el, így nem kellett azon aggódnom, hogy odajönnek hozzám. Egyébként is… kétlem, hogy Louisnak ezek után lenne kedve velem találkozni, de legalább leépítettem egy újabb fölösleges embert az életemből. Éles dudaszóra eszméltem, és Hoyt Camarója csúszósan lefékezett a járdaszegély mellett.

– Biztos jó ötlet ilyen időben a belvárosból kiautózni? – kérdeztem tőle, miközben beülve igyekeztem a legkisebbre összehúzni magam, hogy felmelegíthessem a hidegtől átfagyott tagjaim.

– Kételkedsz a képességeimben, Styles? – villantott rám egy ravasz, féloldalas mosolyt Hoyt. Sötét, göndör haja apró csigákban omlott a vállára, kék tekintete szikrázva tapadt rám egy másodpercig, aztán máris a gázra taposott, és úgy lőttünk ki, mintha a NASCAR-ban lennénk.

A Club Dark elé érve meghökkenve tapasztaltuk, hogy az összes parkolóhelyet elfoglalták, és még az útszélén is dülöngélő fiatalokat lehetett látni, akik már a belépés előtt betépve tántorogtak az éjszakában. A sötétített bejárati ajtón keresztül homályosan láttam a zenére vonagló testek körvonalait, a szárazjég füst és a piros diszkófények kavargását. Hoyttal legalább két kört leírtunk, mire sikerült egy félreeső raktárépület mellett egy magányosan árválkodó parkolóhelyre bukkannunk. Jócskán ötpercnyi gyaloglás állt előttünk, és természetesen pont ekkorra zendített rá az ég, az eső úgy kezdett ömleni, mintha dézsából öntenék. Pár percig még bent ragadtunk a kocsiban, hallgattuk a szélvédőn kopogó eső monoton dallamát, majd Hoyt törte meg a kínos, feszült csendet.

– Így akár reggelig is várhatunk – motyogta dühösen, ahogy a zápor egyre kezdett erősödni. Tüntetően sóhajtottam, és kicsatoltam a biztonsági övem, hogy felkészüljek az indulásra. Kilépve kellemetlenül ért a nyakamba zúduló jeges esőlé, a vállamat összehúzva, szapora léptekkel szaladtam a távolban kéken pislogó, vibráló Dark felirat felé, ami a klubhelyiséget jelezte. Már éppen kezdtem örülni, hogy a hála a kapucnimnak és fürge lábaimnak, talán megúszom minimális elázással, amikor egy kamion olyan erővel hajtott el mellettünk, a sarkon befordulva, hogy időm sem volt félrehúzódni. Az útszélén hullámokban ömlő víz szökőárrá nőtte magát, és dühös kígyó módjára vetődött a lábamnak, eláztatva a nadrágom szárát és a zoknimat. A cipőm tocsogott a víztől, és olyan dühösen szitkozódtam, hogy Hoyt megpaskolta a vállam, hogy csillapodjak egy kicsit, mert kezdek feltűnést kelteni.

– Ezzel jár az éjszakai élet… – dünnyögte, hiszen ő sem járt jobban. A ruhájából csavarni lehetett volna a vizet, csakúgy, mint az enyémből. Megtorpantunk a klub előtt toporgó emberek útvesztőjének végén, a kígyózó sor legalább egyháztömbnyi hosszú volt. Sóhajtva várakoztam, és magamban beletörődtem, hogy már édes mindegy, mennyire ázom el, az egész hűhó semmit sem ért.

– Hé – bökött oldalba Hoyt. Rá akartam sózni egyet a kezére, mert abban a pillanatban mindenféle fizikai érintkezés csak felbosszantott, helyette a mutatóujja irányába bámultam. Pislognom kellett párat, hogy kitisztuljon a látásom, és még akkor sem tudtam igazán, hogy pontosan merre is kellene néznem, ezért kérdőn feléje fordultam. – Az ott nem a haverod, a szőke srác? – A szememmel vadul kerestem az említett személyt, és amikor kiszúrtam a tömegben, a bejárathoz közel, egyszerre vad reménykedés és enyhe, lassan pulzáló düh költözött a szívembe. Niall mellett dideregve várakozott Louis, a széles, hordó mellkasú fickó éppen a jegyeket osztotta ki nekik, és tudtam, hogy egyetlen pillanatom van, nem több, hogy hamarabb bejuthassunk. Megragadtam Hoyt csuklóját, és szó nélkül kezdtem előrenyomakodni a tömegben, miközben Niall nevét kiáltottam teljes erőmből.

– Harry? – fordult hátra. Jól láttam, hogy Louis megfeszült mellette, és kétségbeesésében kikapta az őr kezéből az egyik jegyet, majd úgy olvadt bele a bejárati ajtón túli félhomályba, hogy csak egy röpke másodpercig láttam vörös ingjének tovatűnő alakját, aztán máris elnyelték az árnyékok. – Hé, kérek még két jegyet, ők velem vannak! – A kidobó ugyan a száját húzogatta, de végül megírt még két belépőt, amit a csuklónkra felerősítve adott át nekünk, majd Niall – megköszönve a közreműködését – jó kis borravalóval jutalmazta a fickót, aki vigyorogva biccentett. Belépve a klubba azonnal megcsapott a tömény alkohol és a dohányfüst ínycsiklandónak nem nevezhető aromája, és a kavargásban nem telt bele sok időbe, hogy Hoyt és Niall is elkeveredjen mellőlem. Tanácstalanul nézelődtem, majd feladtam, hogy a nyomukra bukkanjak, helyette a bárpult felé indultam. Szükségem volt egy italra.

L.

Volt valami sorszerű az egészben. Nem undorodtam Harrytől, egyszerűen csak rossz emlékek fűztek a témához, és féltem, hogy benne is csalódni fogok. Annak ellenére is, hogy egy napja ismertem. Ahogy igyekeztem előretülekedni a borzalmas embertömegben, csupasz, izzadt karok csapódtak nekem, és meg mertem volna esküdni, hogy valaki megfogta a fenekemet. Dühödt állat módjára kaptam hátra a fejemet, de nem láttam semmi gyanúsat. Gondolatban mélyen megvetettem magam, hogy Harry jutott eszembe, és attól féltem, hogy ő az, aki hozzámért. A teraszra kiérve valamivel kevesebben fogadtak, habár az eresz alá kellett behúzódnom a szüntelenül szakadó eső elől, ami függönyt vont elém. Úgy kapkodtam a felszabadító, hűs lélegzetet, mintha a szomjhalál szélén állnék. A torkomat elszorította valami néma, nemkívánatos rettegés, ami fogalmam sem volt, honnan fakadt bennem, de megriasztott. Nem törődve a hideggel, kiléptem a szabad ég alá, és hátrahajtottam a fejemet, hogy az arcomon érezzem az esőcseppek érintését. Végigszánkáztak a bőrömön, és a belőlük áradó jóleső hidegség – ami kissé ugyan fagyos volt –, teljesen ellazított. Tizennégy lehettem, amikor anyu bemutatott az egyik kollégája fiának. Tomnak hívták. Tizenhét volt. Először semmi furát nem észleltem rajta. Tom kedves volt. Aranyos. Délutánonként együtt lógtunk a parkban. Aztán egy este, meglepően későn, felhívott, hogy rémesen unatkozik és átugorhatnék hozzájuk. Nyáron elég szabad életet éltem, és mivel semmi tennivalóm sem volt – lévén este tízkor –, igent mondtam. Átérve egyből elgondolkodtatott a tudat, hogy egyetlen autó sem volt a ház előtt, meglepő félhomály uralkodott odabent, és Tom félmeztelenül nyitott ajtót. Ezt eleinte betudtam a szörnyű melegnek, ami még estére sem enyhült, de később mindenre rájöttem. Tom bevallotta, hogy hónapok óta utánam sóvárog, és már betegessé tette őt a töprengés, hogy miként vallja be nekem. Fent voltunk az emeleti nappaliban. Azonnal rettegés gyűrűzött a gyomromba, és Tom is észrevette az arcomra kiülő sokkot és döbbenetet. Talán… talán megijedtem tőle.

– Félsz tőlem? – fröcsögte. Elkezdett közeledni, nekem meg a szívem kétszeresére kapcsolt, a gyomrom pedig felkavarodott a hányingertől. A tenyerem izzadni kezdett, és nem győztem a nadrágomba törölni.

– Dehogyis – nyekeregtem. A hangom gyáván csengett a hirtelen körénk boruló némaságban. Tom arca teljesen átszellemült. Elkapott. Erős karjai úgy nyúltak utánam, hogy időm sem volt kitérni előle. A száj azonnal az arcomra tapadt. Nyálas ajka végigszaladt az államon, egészen le a kulcscsontomig, ott kezdte szívogatni a bőrömet. Reflexből cselekedtem. Abban a pillanatban felrántottam a lábamat, és olyan erősen ágyékon találtam, hogy elvörösödő fejjel, nyögve csuklott a padlóra. Nem néztem hátra. Nem foglalkoztam a szitokszavakkal, amelyeket felém köpött. Adrenalinnal fűtve rohantam, távolodtam, lefelé négyesével szedtem a lépcsőfokokat. A szívem a torkomban dobogott, és a pulzusom elviselhetetlenül szapora volt. Soha, senkinek nem beszéltem az esetről, de a rossz emlék örök pecsétet nyomott a lelkemre. Tom meleg volt. Én meg nem tudtam, mire számítsak egy újabb meleg fiútól. Érthető volt a félelmem.

– Hát itt vagy? – hallottam meg egy ismerős, mély baritont. Az akcentusos hangtól összerándultam, és a múltamból visszazuhantam a jelenbe. Fázósan összefontam magam körül a karomat. – Mindenki eltűnt – motyogta Harry. Igyekeztem jellegtelen arccal bámulni feléje. Nem akartam ismét megbántani, hiszen eddig semmi rosszat sem tett. Bűntudat mart belém, késztetést éreztem, hogy bocsánatot kérjek, de aztán elnyomtam a feltörő indulataim.

– Igen – motyogtam. – Szükségem volt egy kis levegőre. Valahogy fel sem tűnik, hogy holnap öt teljes hétre elutazom… – tettem hozzá, és kicsit rosszul éreztem magam, amiért nem többes számban beszéltem. Harry arca is egy pillanatra megrándult, de aztán ügyesen rendezte a vonásait. A kezét a farmernadrágja zsebébe csúsztatta, finoman hintázott a sarkán. 

– Nem találom a srácokat, nekem pedig már mehetnékem van – szólalt meg, hogy ne álljon be közénk a kínos csend. – Elég semmilyen ez a buli, nem igaz?

– De – biccentettem. – Ráadásul mindannyian eláztunk – böktem feléje óvatosan. Harry felhúzta a pólója szélét, és elkezdte kifacsarni az anyagból az esővizet. Felvillant előttem napbarnított, enyhén izmos hasa, a kis szőrcsík, ami a köldökétől lefelé volt látható, sőt, még a V vonala is megmutatkozott, hiszen a nadrágja csak úgy lógott a csípőjén. Hirtelen elkaptam a fejemet, de a kép még másodpercekig derengett az elmémben. Erősen pislogtam, hogy elűzzem, és Alice-re gondoltam. Az ő telt ajkára, duzzadt melleire, és kerek popsijára, amit mindig vágyra csábítva, hízelgően riszált nekem. Az emlékre gyöngéden elmosolyodtam, éppen csak lopva, hogy Harry ne észlelhesse.

– Megpróbálom hívni Niallt – suttogtam. – Addig te is próbáld a haverodat…

– Hoyt – bökte ki. – A neve.

– Oké – feleltem, és már tárcsáztam is a szőke barátom számát. Hiába hívtam rendületlenül, Niall nem is reagált. Többször is megpróbáltam, újra és újra, de minduntalan sikertelenül jártam.

– A francba – szitkozódott Harry, és dühösen a zsebébe tuszkolta a telefonját. – Mindenki felszívódott… Mindegy, majd valahogy hazatalálok. Nem akarok a terhedre lenni… – Megsajnáltam a hangjából áradó őszinteség hallatán, és keserűen nyelve, talán a leghülyébb dolgot nyögtem ki az utóbbi időben. Úgy tűnt, hogy a nyelvem szabad életet kezd élni, mert az biztos, hogy én nem határoztam úgy, hogy kimondom.

– Hazaviszlek, ha gondolod – ajánlottam. Harry teljesen ledöbbent, és azt hiszem, egy kicsit megenyhült az arckifejezése. Őrültem is, meg nem is, hiszen megérdemelt volna egy bocsánatkérést a délutáni nézésem és elrohanásom miatt. Beállt közénk a nem várt kínos csend – pechemre már nem volt semmi ötletem, mivel törhetném meg, így csak az eső dallamára támaszkodtam, ami ismét ott visszhangzott köztünk a félhomályban.

H.

Louis ajánlata teljesen lesokkolt, hiszen pár órával ezelőtt még úgy nézett rám, mint egy elátkozott féregre, aki ragályos betegséget áraszt. Kellett egy perc, hogy megfontoljam, és helyesen döntsek. Ha nemet mondok, akkor zárásig itt kell kuksolnom ebben a porfészekben, azt meg nem akartam, ha meg igent, akkor valószínűleg a hazaút kínosan fog telni. Az utóbbi sokkal átvészelhetőbbnek tűnt. Aprót bólintottam.

– Köszönöm, az jól esne – feleltem. Vigyáztam, hogy ne legyek túl lelkes, hiszen nem akartam megijeszteni. Louis arca annyira bezárkózott, hogy nem tudtam róla semmiféle érzelmet leolvasni. Egy tátongó, megfejtésre váró űr volt – nem láttam sok minden rajta. Mitől fél? A kérdés a nyelvem hegyén vibrált, szinte égette, marta a bőrömet, de ellenálltam a késztetésnek, hogy kimondjam. Tolakodó lenne. Helytelen. Benyomulnék a személyes terébe, azt pedig nem akartam… Legalábbis egyelőre.

– Indulhatunk? – kérdezte Louis. Abban a pillanatban úgy csapott arcul a felismerés, hogy valósággal a fejemhez kaptam.

– Basszus – nyögtem kétségbeesett éllel a hangomban. – A lakáskulcsok… Niallnél vannak. – Lehajtottam a fejem, és újult erővel rohant meg a fáradtság.

– Akkor elleszel a vendégszobánkban, Harry – felelte Louis. A hangja annyira megváltozott, hogy rá sem ismertem. Gyöngédség áradt belőle. – Ne problémázz ezen. Olyan álmos vagyok, hogy mindjárt összezuhanok. Induljunk! – Hálásan biccentettem, miközben fürge léptekkel követtem. Odabent a tetőfokára hágott a buli, az emberek nyalták-falták egymást, undorítóan keserű piaszag kavargott izzadtsággal vegyülve a levegőben, és a fények valósággal elvakítottak. Alig vártam, hogy kiérjünk.

Fél óra múlva már egy sárga ház elé kanyarodtunk. Louis behúzta a kéziféket, és a motor búgása másodpercek alatt alábbhagyott, végül teljesen elcsöndesült. Igaz, hogy jócskán elmúlt éjfél, a házból mégis éles lámpavilág fénye szűrődött ki, megvilágítva az egyenletesre nyírt gyepet, és a kertben díszelgő tujákat és rózsabokrokat. Fekete kovácsoltvas kerítés vette körül a jó nagy telket, a háztól jobbra egy medence is volt, most éppen letakarva, hogy ne gyűljön fel esőlével. Kiszállva alkalmam nyílt jobban szemügyre venni a terepet. Varázslatos volt. A kapu automatikusan kinyílt, kacskaringós, macskakövekkel kirakott út vezetett a félkörívű lépcsősorhoz, mellette rózsabokrokkal. Egy kutya csaholva közeledett felém, morgott párat, aztán amikor kedvesen szóltam hozzá, vad farkcsóválásba kezdett.

– Fura – töprengett Louis, miközben én a kis véreb simogatásával voltam elfoglalva. – Anyuék ilyenkor már aludni szoktak. Csak nem… – suttogta, majd abban a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó, és egy szőke lány suhant felénk.

– Lotti! – lelkendezett Louis, és a karjába zárta a vékony, meglepően gyönyörű lányt. – Rég láttalak, húgi.

– Hiányoztál, Lou – dünnyögte a testvére nyakába, és képtelen volt leakaszkodni róla. Lopva, mosolyogva felém pillantott. – Ki ez a szépfiú? – kacsintott rám.

– Harry a neve – felelte semleges hangon Louis. – Vele és még egy sráccal fogunk együtt lakni az öthetes fogorvosi kurzus alatt Atlantában.

– Te mázlista – bökte mellkason Lottie a bátyját. – Fulton megye szívében fogod múlatni az idődet… Irigyellek!

– Vagy éppen egy tök átlagos íróasztal fölött fogok görnyedni, heti több száz oldalt bemagolva…

– Biztos, hogy nem – paskolta meg a vállát. – Az ilyen kirándulások nem csak a tanulásról szólnak, nekem elhiheted – incselkedett Lottie, aztán a bejárat felé intett. – Gyertek be, nem kéne még ennél jobban is megfáznotok – pillantott felém. – Szegény Harrynek már egészen lila az ajka a hidegtől…

– Majd csinálsz neki egy forró teát – felelte Louis.

– Úgy bizony. Anyuék már rég kidőltek, úgyhogy majd csak óvatosan – magyarázta. Átléptem a küszöböt, és álmélkodva tekintettem körbe. A kis előszobából (két oldalt cipős szekrény, fogas, egészalakos tükör) boltíves átjáró nyílt a nappaliba. Pár lépcsőfok vezetett le nagyszobába, barna perzsaszőnyeg, rajta dohányzóasztal, körülötte sarokdíványokkal, mindez előtt hatalmas plazmatévé felfogatva a szemközti falra, és a készülék mellett kétoldalt hatalmas, mennyezetig érő könyvespolcok díszelegtek, teletömve megannyi könyvvel. A szoba két oldalát faltól plafonig ablakok tették elragadóbbá, a sötét esőcseppek megállapodtak az üvegen. Az amerikai konyha is elragadott, fehér pultok, sötét szekrények, ezüst hűtő, amely kávéautomatával is el volt látva. A nappali és a konyha között, az előszobából beérve széles lépcsősor vezetett az emeletre. Kikerekedett szemekkel nézelődtem, fel sem fogtam, mennyire csodás a hely, és a tágassága ellenére volt egy különösen megnyugtató, otthonos jellege.

– Érezd otthon magad – biccentett felém Lottie. – Kérsz egy szendvicset? Összeüthetek a tea mellé.

– Köszönöm – feleltem illedelmesen.

– Lou – kiáltott a testvére után Lottie. – Hol fog aludni Harry? A vendégszobában hatalmas kupi van, alig tudtam az egyik ágyat megcsinálni magamnak, ott most nem megfelelő… – Louis töprengett egy percig, a konyhapultnak dőlt, és párat szürcsölt a saját teájából, míg a válaszon agyalt.

– Majd megoldjuk – felelte elszántan. – Az én szobámban akad hely. – Lottie nem mondott semmit, csak valami válaszfélét dörmögött, amit egyikünk sem értett. Louis gyorsan elment zuhanyozni, majd engem is elkísért a fürdőig, és az éjszakám csúcspontja volt, amikor a forró víz csörgedezve végigömlött rajtam, ellazító balzsamként feloldva az izmaimba gyűlt feszültséget. Később felsomfordáltunk az emeletre, és megmutatta a szobáját. Nem volt túl nagy, tetőtéri szoba volt, így az ágya feletti plafon a tető szögét követte. A küszöböt átlépve jobbra, az ajtó után egy hatalmas, sötétbarna szekrény volt, a bejárattól balra pedig egy hosszú íróasztal, fekete, bőrpárnahuzatos forgószékkel, előtte pedig az ágy. A papírok halmokban álltak az asztalon, és egy csésze is ott árválkodott, a szélére száradt kávéfoltokkal.

– Hol fogok aludni? – tettem fel a legalapvetőbb kérdést, hiszen a kis ágyon aligha fértünk volna el egymás mellett, hogy tisztes távolban legyek tőle, lehetőleg úgy, hogy akaratlanul se érintkezzünk.

– Velem – nyögte ki egyszerűen, rajtam pedig lefutott a víz, a vele érkező forrósággal együtt. – Nincs más hely, Harry. Egy éjszakát meg kibírunk.

– Egy éjszaka – ismételtem, és levetettem a nadrágomat, hogy egy pólóban és bokszeralsóban bújhassak a takaró alá, de alul máris kezdtek bajok bekövetkezni. A farkam vigyáz állásba vágta magát. Louis áthúzta a fején a pólóját, majd lazán lerángatta magáról a nadrágját. Halványkék, Calvin Klein bokszeralsót viselt, és pár percig még abban tett-vett, összefogta a ruháját, az íróasztalon rendezte a jegyzeteit, majd lekattintotta a lámpát. A tudat, hogy egyetlen alsóba fekszik be mellém, felcsigázott. Nyomban megrohant a forróság, az arcom kipirult, ahogy megéreztem a matrac süllyedését alattam, és egy pillanatra Louis meztelen lába az enyémhez dörgölőzött, hiszen valahogy be kellett másznia belülre. A combunk is összeért egy röpke momentum erejéig, rajtam meg szikraeső hullámzott végig. Ki kell bírnom. Nem érhetek hozzá… Ki kell bírnom. Ezeket a szavakat kántáltam magamban, miközben próbáltam szorosan összeszorítani a szememet, alvásra ösztökélve önmagamat. Hallottam szakadozó lélegzését, aztán éreztem, hogy jó távolra húzódik tőlem, a fal felé fordulva. Bántott, hogy ennyire tart tőlem, de nem hibáztattam, okoltam érte. Nem tudom, hogy mennyi időbe telt elaludnom, és fogalmam sem lehetett arról, mennyit sikerült pihennem, amikor a telefonom felvillant a fejem mellett, Hoyt-tól jelezve egy üzenetet. „Merre vagy, haver?” Gyorsan pötyögtem egy választ, hogy Louis-nál alszom, de nem küldtem el. Helyette beléptem a GPS programba, meghatároztam a pontos tartózkodási helyem, és gyorsan megküldtem a címet, egy röpke üzenettel karöltve: „Rád várok. Gyere értem!” Két perc múlva érkezett is a reakció, hogy nemsokára ott van. Olyan halkan bújtam ki Louis mellől, amennyire csak tudtam, magamra kapkodtam a cuccaimat, és nesztelen léptekkel elhagytam a szobát, majd a házat. A bejárati ajtó hangtalanul kattant be utánam. 

*

Most is reménykedéssel várom kommentjeiteket. Köszönet mindenért! <3 Sam xXX