L.
Kopogtak az ajtón, és Blake hátratolta a
székét. A szeme végigfutott rajtunk, de nem mondott semmit, elég volt, amit
eddig hallottunk. Ahogy elnéztem az alakját, azonnal feltört bennem a
hányinger, és talán most először kezdtem igazán belegondolni abba, amit velem
tett. Gyorsan érkezett a gyötrelem, mindent elsöpört bennem, és élő szörny
módjára marcangolt szét. A szemem bepárásodott az elfojtott könnyektől, amelyek
kicsordulással fenyegettek. Nem tudtam Harry irányába nézni. Valami belső
kényszer meggátolt benne, bármennyire is vágytam arra, hogy valaki szeressen,
hogy valaki átsegítsen a keserű, lelki válságon, ami sötét, borús felhőként
lebegett felettem. Néma voltam, keservesen néma. Abban a pillanatban szembesültem
azzal, amit Blake tett. Hiába igyekeztem elválasztani, elhatárolni magamban a
két testvért, túl kevés voltam hozzá. Gyenge. Amikor Harry a csuklóm után akart
nyúlni, úgy kaptam el a kezemet, mintha parazsat érintenék. Fájdalom markolt a
szívembe, és szétroncsolt bennem mindent.
– Nekem ez most nem megy – hajtottam le a
fejemet. Vártam, hogy mondjon valamit, de csend telepedett a kis asztalra, ahol
már csak hárman húztuk meg magunkat. Blake egy idegen, fekete ruhás fickóval
cseverészett az ajtóban. Nem invitálta be, ami arra engedett következtetni,
hogy nem éppen egy megtűrt személy. – Amit a testvéred tett… lelki sokk, Harry.
Fogalmam sincs, mi volt velem délután, amikor a karjaidba omlottam. Talán
egyedül csak annyi a magyarázat, hogy olyan sok minden történt, hogy időbe telt
belegondolni az egészbe… akkor el voltam foglalva a lelki fájdalmammal, és az a
kis szeretet, amit tőled kaptam, átlendített a holtponton, de most megint
kétségbeesett vagyok.
– Ha
hagynád, hogy szeresselek – suttogta elvékonyuló hangon, egy szomorú félmosoly
árnyékában –, minden könnyebb lenne, Louis. – Harry lehajtotta a fejét, és nem
nézett rám.
***
Az este
további része csendesen telt, egyikünk sem szólt a másikhoz. Fájt, hogy egy nem
várt, különös probléma ütötte fel a fejét köztünk, de nem tudtam tenni ellene.
Az érzéseim rútul csapdába csaltak. A fájdalom elviselhetetlen volt, valósággal
belülről marcangolt. Igyekeztem megtalálni azt, ami motiválna arra, hogy
túllendüljek a problémám, de nem ment. Mindig is erős embernek tartottam magam,
de most valahogy elszállt minden önmagamba vetett hitem, és nem maradt semmi
más, csak a kínzó bizonytalanság. Ahányszor csak Harryre néztem, mindig Blake
gonosz, sejtelmes félmosolya, baljós vigyora derengett fel a szemem előtt. Hihetetlen
nehéz volt, hogy két ugyanolyan külsejű emberrel vagyok egy házban, mégis
mindkettő rettentően más. Harry olyan fiú, aki gyöngéd és kedves, szeret
oltalmazni, és a felém irányuló vonzódása az első perctől tiszta volt számomra,
míg Blake ellenséges, visszataszító külseje undort ébresztett bennem. Pedig
Harry ikertestvére, mégis kiül a vonásaira, az arcára, az egész jellemére az a
gonoszság, az a sötét erő, ami a lelkéből árad. Holnap reggel Hongkongba
indulunk. A tudat, az, hogy valami olyanra kényszerítenek, amit nem
választottam, de még csak nem is akartam magamnak, elkeserített. Odabent most
először örültem a magánynak, ami a szobába belépve fogadott, és nem is
kapcsoltam fel a villanyt, a sötétben elbotorkáltam az ágyunkig, ledobtam a
cipőmet, lehámoztam magamról a pólómat és a nadrágomat, mert annyira
elviselhetetlen meleg uralkodott bent, hogy képtelen voltam ruhásan a paplan alá
bújni, majd egy szál bokszerben dőltem be az ágyba. A szemem egy pillanat alatt
csukódott le, és annyira fáradt voltam, hogy még a rémálmoknak sem jutott hely,
mindent elmosott az elcsigázottság.
Arra
ébredek, hogy zihálok, de tudom, hogy az ébrenlét nem valóság, pusztán egy
újabb rémálomban vagyok. A szívem kétszázra kapcsolva, hevesen dörömböl a
mellkasomban, egy sötét sikátorban kuporgok a durva murván, ami mindenhol
piszokfoltokat hagy a ruhámon. Hallom a támadóm hangját, és ezúttal nem Tom
éles, rekedtes baritonja furakodik az elmémbe, hanem Blake határozott, piszkos
szavakat kiáltozó hangja. Felnyüszítek a félelemtől, minden tagomat átjárja a
bénultság. – Előlem nem menekülsz, te kis buzi! – A hangja veszélyesen közelről
cseng, összerezzenek az erejétől. – Úgy megduglak, hogy többet nem állsz lábra.
– Nem tudom elfojtani a könnyeim, zokogva előreborulok a térdemre, és átkozom
magam, habár fogalmam sincs, hogyan kerültem oda, ahová. – Megtalállak. –
Betontörmelék recseg a bakancstalpak alatt, amelyet a gyér holdfény ezüstös
ragyogásba von. Már látom. Közeledik felém. Elfogynak a perceim. Elfogynak a
légvételeim. Elfogynak a szívdobbanásaim. Mindennek vége. De mielőtt Blake a
csuklómért kapna, megjelenik a hátában Harry, aztán leüti.
– Lehet,
hogy a testvérem – morogja dühösen –, de nem vagyok köteles eltűrni, hogy
bántsa a szeretteim. Tőled sokkal többet kaptam, Lou, mint tőle. Fontos vagy
nekem, és emlékezz erre, ha egyszer el akarsz tolni magadtól, kérlek. –
Leguggol mellém, az ölelésébe von, s csendesen ringat.
Riadtan ébredtem az ágyon, a kezem
automatikusan kinyúlt, hogy Harry testét keressem. Nem találtam. Abban a
keserves pillanatban, a rémálom hatása alatt, érzelmesen és könnyes szemekkel
rádöbbentem, hogy meg kell tanulnom uralkodni a sérelmeimen. Be kell
bizonyítanom, hogy erős ember vagyok, és ez úgy fog menni, ha nem süllyedek
alá, a saját sötétségembe, hanem hagyom, hogy boldog lehessek Harry mellett.
Hogy magam mellé fogadom, nem pedig elutasítom. Ennek szellemében dobtam le
magamról a takaróm, majd indultam a folyosó irányába, hogy rábukkanjak az én
hősömre…
H.
Egyszerűen ellépett tőlem, mindennemű válasz vagy
reakció nélkül, hogy biztosítson arról, felfogta, amit mondtam, megérti… Miután
közölte velem Louis, hogy mennyire kétségbeesett, egyedül hagyott a konyhában.
Lábujjhegyen osont ki, és az emeleti hálószobánk irányába indult. Ő még csak hátra sem nézett, hiába
bámultam utána tágra nyílt, esdeklő tekintettel, nem érezte meg, mennyire
szükségem lenne egy biztató mosolyra, amit talán sosem kaphatok meg az este
folyamán. Belefeledkeztem az önsajnálatba, átkoztam magamat, az
ikertestvéremet, a jelenlegi helyzetet, mindent okoltam, hogy el tudjam fedni a
lelki fájdalmat, azt az űrt, amit a szavai keltettek bennem. Amíg Blake az idegennel
csacsogott, könnyű, légből kapott elhatározást tettem, és a hűtő irányába
léptem. Elegem volt a mardosó érzésekből, a kínból, ami ellepett mindenhol.
Feledni akartam, az alkohol ízére vágytam, arra a jótékony nyugalomra, amit
elnyerhetek általa. Az első pohár pia könnyen csúszott, és gyorsan jött a
második, hiába bíztam abban, hogy megálljt tudok parancsolni magamnak. Nem
ment. Kevés voltam hozzá. Igaz, hogy sörrel kezdtem, de aztán áttértem a
whiskyre. Ittam. És ittam. Az üveg negyede már kiüresedett, mire Blake
visszatért. – Na, mi van, bátyus, szerelmi bánat? – fröcsögte kárörvendő,
gúnnyal átitatott hangon, bennem pedig megnyílt valami, és a szavak kibuktak a
számon.
– Te mondod? – néztem rá összehúzott szemmel.
– Nekem legalább vannak érzéseim. Van miért élnem, Blake. De neked… A saját
testvéredet fogva tartod. Ez mindent elmond. Nem vagy több, csupán ennyi. Egy
pénzhajhász senki. – Blake arca eltorzult, jól láttam, hogy megérintik a
szavaim, de ő sziklaszilárd ellenállással tűrte, ahogy bepiszkolom. Mert igazam
volt, és talán – bár nem biztos – valahol legbelül ő is tudta ezt.
– Holnap reggel mindennek vége, Harry –
lépett a hátamba, miközben egy újabb jeges kortyot küldtem le a torkomon.
Finoman megpaskolta a vállam, aztán rekedtes hangon megszólalt. – Hongkongban
elválnak az útjaink. – Amint kimondta, fájdalom mart a lelkembe, olyan erős és
intenzív, ami a szívemig hatolt, és minden szeretet, amit egykor Blake iránt
éreztem, elmúlt. Megsemmisült.
– Jó éjt, bátyus – motyogta. – Jó éjt –
ismételte meg, majd magamra hagyott a konyhában. Az alkohol kezdett beütni,
kellemesen kótyagos lettem, és a világ reszketni kezdett körülöttem. Éreztem a
fejemben a kellemes zsibbadtságot, és egy pillanatra azt hittem, csak
hallucinálom a dobogó lépteket, de amikor megláttam a lépcsőfordulóban Louis
alakját, minden kétségem elszállt. Értem jött. Láttam a szemében. Tisztán
láttam. Mondani akartam valamit, de ő előbb lépett. Időm sem volt felocsúdni,
máris egy kéz ragadott karon, és az erős, céltudatos személyiség vadul
ráncigált a hálószoba irányába. Új volt ez a fajta hevesség, ami Louisból áradt,
és elcsodálkoztam, hogy mennyire váratlanul, mégis vágyottan ért a dolog. Az
ajtó előtt még leplezetlenül végigmért, majd belökte, és maga után vonszolt. –
Nem érdekel, hogy mennyire siralmas a helyzet – suttogta az ajkamra, ahogy
nedves szája megtalálta az enyémet –, de ma éjjel a legcsodásabban foglak
szeretni. – Az, ahogy kimondta a szavakat, a végtelen gyöngédség és kedves
hangsúly megbizsergette a bőrömet, és a karomon jóleső libabőr futott végig. A
hasam máris fájdalmasan kezdett feszülni a feltámadó gyönyörtől, és
kétségbeesetten vágytam az érintésére. – Ez az éjszaka a miénk – nézett a
szemembe, majd ledöntött a bevetetlen ágyra. Hagytam, hogy apró puszikkal
kényeztessen, becézgesse a bőrömet, elűzze minden kétségbeesésem, de leginkább
az érdekelt, hogy ő jól legyen. Az, amit megéltünk, az elmúlt hetek legszebbje
volt. Lehet, hogy fogságban voltunk, de annyira felszabadultnak éreztem magam
Louis ölelésében, hogy nem lettek volna szavak, ha el akartam volna mondani,
mire gondolok. Boldog voltam, és nem szabtam gátat feltörő könnyeimnek,
engedtem legördülni őket.
– Szeretlek – szaladt ki az ajkamon. – Én…
egyszerűem szeretlek, Lou. – Jó volt kimondani, mintha felszabadultam volna.
Egyetlen sóhajba sűrítettem minden szorongásom, majd vadul kifújtam a tüdőmből.
Mosoly kúszott az ajkára, a tenyere közé vette az arcomat, én pedig szélesen
elvigyorodtam, mire a mutatóujjával megnyomkodta a gödröcskéimet.
– Szeretlek – ismételte olyan áthatóan,
ahogyan én mondtam. – És bátran kijelentem. Szeretlek, Harry. – Finom puszit
hintett az orrcimpámra, majd letért az ajkamra, lágyan szívta a fogai közé. Az
ujjaival végigtapogatta az izmaimat, a tenyerét a bicepszemre préselte, lágyan
rámarkolva. Louis hátradöntött, széthúzta a sötétítőt, hogy belopakodhasson a
holdfény, és egy pillanatig elmerengve, mozdulatlanul figyeltük egymás arcát a
sápadt félhomályban. Egyenes fürtjei előreomlottak, az ujjaim közé kaptam őket,
a másik kezemmel pedig megfogtam a nyakát, és lerántottam magamhoz egy
szenvedélyes csókra. Tűzben égtem belül, a szenvedély vadul fűtött, és minél
szorosabban feszítettem hozzá forró testem, annál többet és többet akartam.
Kétségbeesetten vágytam rá; vártam, éheztem a folytatásra, de Louis helyette közelebb
fészkelődött hozzám, a fejét a mellkasomra döntötte és csendesen sírdogált. Így
zuhantunk mély, pihentető álomba. Ketten, összeölelkezve.
***
L.
Reggel úgy ébredtem, hogy boldogan konstatáltam,
hogy a lábam össze van gabalyodva Harryével, ő pedig szorosan vont meztelen
mellkasához, és cseresznyepiros ajkai csókra biggyedve meredtek rám.
Odahajoltam hozzá, és egy lágy, szűzies csókot leheltem a szájára, aztán a
napfényben fürdőzve dőltem vissza a párnámra. Csak ezután ütött belém a tudat,
hogy valójában a maffia házában fekszünk egymás karjában, meglehetősen
boldogan. Átható dörömbölés riasztott mindkettőnket.
– Ötven percetek van elkészülni – kiáltotta
be egy erélyes hang. A szemem azonnal az órára tévedt. 9:03. Micsoda szívás! Elszorult a torkom, amit nyomban a
láthatatlan hurok feszülése követett a nyakam körül, és egyre inkább szomorúság
kezdte szennyezni a boldogságom. Harry pislogva nézett le rám, majd édesen
vigyorogva odadörgölte az arcát a vállamhoz. Göndör fürtjei csiklandozva
simultak a bőrömhöz, de most az egyszer nem tudtam teljes mértékben felszabadultan
nevetni.
– Mi a baj? – észlelte a zavaromat. – Valami
rosszat tettem, édesem? – Kapásból rá akartam vágni, hogy nem, de megfontoltabb
válasszal akartam szolgálni. Láttam rajta, hogy feszültté válik.
– Nem hallottad? Az előbb Blake beordított,
hogy készüljünk. Szűk ötven percünk van arra, hogy rendbe tegyük magunkat.
Indulunk Hongkongba.
Harry dühösen tekintett rám, de jól tudtam,
hogy a bosszú a testvérének szól, közel sem nekem.
– Megoldjuk – biztosított elszántam. – Tudom,
hogy hihetetlen, de mindig van egy kiút. Én ebben bízom, Louis – felelte.
Ezúttal különösen ejtette ki a nevemet, és ez imponálóan hatott számomra, bár
nem tudtam minek betudni a hirtelen feltörő lelkesedésem. Lu-issz. Még pár percig elvesztünk egymás ölelésében, aztán a fürdőszobában
rendbe szedtük magunkat. A függönyhöz lépve keserűen tapasztaltam, hogy
vészesen közeleg az indulás pillanata. Amint letekintettem a kis udvarra, a
szökőkutat körbeölelő gyepre, a vaskapura, majd a murvás parkolóra, azonnal
észrevettem a fekete Audit, ami indulásra készen várakozott ránk. Rettegtem a
jövőtől, és amikor Harry mellém lépett, szorosan összekulcsoltam az ujjaink.
– Együtt? – néztem rá kihunyt fénnyel a
szememben.
– Együtt – felelte, és egy csókkal fojtott
belém minden mást.
Sziasztok! Itt van a folytatás, mivel a korábbi részhez érkeztet megjegyzések. Ne ítéljetek el, de akkor látom értelmét, hogy kitegyem a megírt fejezeteket, ha van visszajelzés. Szerintem ez normális. :) Köszönök mindent, amit Tőletek kaptam, a folytatás és az, hogy milyen hamar érkezik, Tőletek függ! <33 Puszi! :D U.i.: HDawn, mondták már, hogy egy angyal vagy? Ha még nem, akkor megsúgom, hogy igen... ;) Ölelés. Sam xXx
Sziaa ismét ELSŐ!! ❤
VálaszTörlésWow...én...ez...KURVA JÓ LETT!!!
VálaszTörlésOlyan érzelmes lett, hogy nem tudom mit irjak. ANNYIRA GYÖNYÖRŰ LETT!!😍❤❤
1. Én...ez egyszerűen gyönyörű lett. Ilyen fenomenálisan , gyönyörű. Annyira jól le írtad. Teljesen át éreztem.
2. És ahogy mondták egymásnak hogy szeretlek, hát én ki nyiffantam. Azt az oda adást szeretet ahogy ki mondták csodálatos volt olvasni.
3. Ott voltam. Láttam, Hallottam de legfőképpen éreztem. Éreztem amit ők.
4. Megosztottam a facebookomon. Eddig nem jött rá semmi. De remélem jönni fog. Örülök hogy folytatod.
5. És megint első lettem.
6. Igyekszem össze szedett lenni. Koromhoz méltóan írni. De valjuk be, mindig ilyen izgatottan fogok komizni. Remélem érthetően fogalmaztam.
7. Nekem tetszik. Imádom. Azt tetszett a legjobban amikor Lou álmában Harry megmentette. S így ébredt rá hogy Ő igen is szereti a gondort.
8. Mára Ennyi többet nem tudok írni. Most is hatása alá kerültem. ❤
Puszi 😘
Szia! Nagyon-nagyon köszönöm ezt az ösztönzést, amit Tőled kapok! Minden szavadért hálás vagyok. ♥
TörlésSam xXx
Ahogy ígértem itt is vagyok! 😉
VálaszTörlésMuhhaaaaa nincs menekvés!! 😂
Ahogy Lauren mondta izgo mozgó vagyok.
Én szimplán hiperaktivnak mondom magam.
SZÓVAAAL URISTEN ODA VAGYOK A SZTORIERT MAR ISTEN TUDJA HANYSZOR OLVASOM EL!!
Kgmm...na ki sikítoztam magam.
Mindent elmondtam amit tudnod kell azt hiszem...ha nem es este eszembe jut azonnal írok 😂😊
♥♥♥ Sietek a következő résszel, nagyon igyekszem!!! S.
TörlésSzia. Igen megint én vagyok az.
VálaszTörlésÍgérem ezvaz utolsó kommentem ide.
Folytatod ezt a blogot? Mert ha nem akkor nem nézek fel minden nap. Meg egy ember miatt ( én) nem kell ide ki irnod. El küldheted privátba is, HA folytatod.
Uhmmm...rosszul érzem magam...
Tudom nincs időd de...
Ahjj...nehéz.
Olyan jól írsz. Tudom már vagy 1000 el mondtam. De ez igaz. Mindig bele élem magam...
A többi dolog itt van a kommentjeimbe.
Remélem egyszer ha rá érsz az egyikre válaszolsz.
Ui: Puszi.
Szia! Örülök neked! ♥ Emiatt ne érezd rosszul magad, egy percig se, kérlek!!!
TörlésMég nem kezdtem el a kövi részt írni, de a mai nap nekiállok, és sztem 1-2 nap és kint lesz! ♥ Itt leszel, ugye? ♥
Na... meg a Coltonos blogom az tetszik? :) Vártalak az első résznél. ♥
Sam xXx
URISTEEEN !!! PERSZE HOGY ITT LESZEK.
TörlésHetvegen tudom csak elolvasni a coltonos reszt. Es kommizni is fogok 😉
Vegig itt leszek az első komizo!! 😍
Megunhatatlan.
1-2 nap az nem veszes siman ki birom...na jo nem 😁
De most olyan boldog vagyoook mar atzol hogy válaszoltál mind a négy komihoz 😁
Néha ijjeszto vagyok 😁