VII. rész

Helló! Köszönöm szépen az oldalmegnyitásokat, a pipákat, valamint a visszajelzést az előző résszel kapcsolatosan! Nagyon hálás vagyok! Egy barátnőm készített előzetest a történethez! Nézzétek meg, szerintem csodálatos lett... A részhez pedig jó olvasást, jócskán lesz benne 18+-os rész!!!

L.

„– Blake? – nyögte Harry teljes sokkban. – Hogy kerülsz ide?”

Harry arcáról semmit sem tudtam leolvasni, miközben merev tagokkal és megfagyott tekintettel bámult az ikertestvérére. Blake könnyed, ragadozóléptekkel besétált a szobába, és a tekintetét büszke kecsességgel jártatta végig rajtunk. Az ajkán terpeszkedő felsőbbrendű mosoly arra utalt, hogy hatalmas befolyása van a dolgokba, így jobb, ha nem húzunk ujjat vele. Keserűen nyeltem, hogy legyűrjem a feltörő epét a torkomban, és az előző percek őrült történéseire még csak gondolni sem mertem. A jelen túl megterhelő volt ahhoz, hogy a múltra gondoljak.

– Elég bátor döntés? – fröcsögte a szavakat felém fordulva Blake. Ugyan megszólalásig hasonlított Harry-re, de én azonnal észrevettem a különbséget. A szemei tették, és az arcára kiköltöző gonosz mosoly. Teljesen más volt. Sugárzott belőle az ördögi erő, míg Harry arca kedvességet árasztott, Blake-é sötét gonoszságot. Bűnöző volt. Jól tudtuk. – Harry, megcsókolni egy heteroszexuális srácot? Na meg Louis, tekintve téged és a helyzetedet, nem gondolod, hogy ez meggondolatlanság? – Szúrósan ránéztem. A nyelvemen égett az igazság íze, de nem szólaltam meg. Harry… nem tudott rólam semmit. Ahogy Blake-nek sem lett volna szabad tudni túl sokat, mégis azt sejtette a tekintete, hogy mindent tud. Alice-ról, Jacke–ről, a hátrahagyott életem minden egyes lépéséről…

– Hallgass! – csattantam fel. – A kétségbeesés sok mindenre képes – csúszott ki az ajkamon, bár nyomban megbántam. Harry szomorkás tekintete az enyémbe kapcsolódott. Láttam a csalódást a szemében, de nem tudtam, mit tenni. Egy futó mosolyra telt tőlem, aztán visszanéztem Blake-re.

– Kifogások, Tomlinson, kifogások – nevetett fel öblösen Blake. – Azok mindenre jók…

– Miért teszed ezt, Blake? Évekre eltűnsz, semmit sem lehet rólad tudni, felszívódsz, aztán a saját véred rabolod el… Nem érzed egy kicsit álszentnek magad?

– Ó, Hazza, ez nem álszentség. Bosszú – kacsintott az ikertestvérére, és a nyelvével hangosan csettintett. Rémülten Harryre néztem, de ő nem mondott semmit. Blake hátában két fickó jelent meg. Az egyikben a kopasz Iant ismertem fel, a másikban pedig Garsont, aki éjjel kirángatott a házból.

– Hozzátok – parancsolta, és a két testes férfi elindult Harry irányába. A csuklója után akartam kapni, de elkéstem. Olyan hirtelen húzták el tőlem, hogy időm sem volt eszmélni. Harry arca fájdalmasan eltorzult, és segélykérő tekintete egy pillanatnál tovább állapodott meg rajtam, aztán összehúzta a szemét, és lehajtotta a fejét. Szúró fájdalom hasított a szívembe, de tétlen nyomorultságomban semmit sem tehettem. Legfeljebb várakoztam. A megmentőseregre, bár kétlem, hogy valaha is a nyomunkra akadnának… Ennek a maffiának már csak az emberei is precíz eltökéltséggel viseltettek az ügyeik iránt, a belső rendszerük pedig minden bizonnyal roppant kifejlett. Az ajtó mögött eltűntek Harryvel, és én azon kaptam magam, hogy farkasszemet nézek Blake-kel. Megrendített a szemében ülő nyers kegyetlenség, és szorosabban összefontam magamon a karom.

– Később visszajövök – suttogta elmélyülő hangon. – Még a végén a kis Tomlinson rám hajt… – jegyezte meg gúnyosan, és a kezem ökölbe szorult, hogy a feltörő feszültségem egy kemény ökölcsapással vezessem le Blake arcán, de inkább mozdulatlan maradtam. A lázadással csak magamnak ártanék, azt meg végképp nem akartam. Amikor Blake kiment a szobából, és egyedül maradtam a gondolataimmal, hátrahagyott életem összes emléke a vállamra zúdult, akár egy mázsás kőtömb. Felidéztem magamban Alice mosolyát, az ölelését, az érintéseit, a csókját… a kisgyerekünk, ahogy minden nap a karomba ugrik, és szorosan a nyakamba csimpaszkodik, miközben mosolyogva a bőrömbe suttogja, hogy „apa”. A szemem bepárásodott az emlékektől, és a könnyek utat törtek maguknak. A fájdalmam élő szörnyé növekedett a lelkemben, és az árulásom felett érzett düh elmondhatatlan volt. Valamivel később összegörnyedve találtak meg a padlón. Luke lépett a szobába. Álmos volt a tekintete, a haja pedig kócos. Lassú léptekkel közelebb sétált, majd leguggolt mellém.

– Mizu, szépfiú? – fröcsögte. Az ujjai közé vette az államat, erősen megmarkolta. – Benne vagy egy kis mókában? – Szavai nyomán remegés szaladt végig rajtam, de tartottam magam, rendületlenül bámultam a szemébe, pislogás nélkül.

– Gyere – parancsolta, és felrántott a padlóról. Először léptem ki a kis szobából. Tegnap éjjel nem volt alkalmam felmérni a házat. Kétemeletes, tágas faház volt. A szűk folyosóra kilépve fojtogató érzés kúszott fel a torkomon. Végigsétáltam a barnás, kikopott szőnyegen. Két oldalt ajtók sorakoztak, nyílt pár hálószoba, fürdő, dolgozó. Jobb oldalt megpillantottam a lejárót, a vékony lépcsősor az alsó emeletre engedett betekintést. Luke előttem sétált, de pár másodpercenként hátratekintett, hogy megbizonyosodjon arról, némán és szótlanul követem. A lépcsőről leérve egy boltívet pillantottam meg, átsétálva egy tágas konyhába érkeztünk, amelyben egy kerek asztal, hat székkel, barnára festett faszekrények voltam, és egy elektromos tűzhely, amelyen kávé főtt. Leültem egy székre, és magam elő meredtem. Hirtelen nagyon érdekesnek tűnt a kezemet tanulmányozni, így elmerültem ebben a beteges játékban. Luke meglepően közel ült hozzám, és a szemembe bámult.

– A kis barátodat – kacsintott rám futólag. – Kicsit szórakoztatjuk. Nézd csak! – Előhúzott egy kamerát, amiben Harry arca tűnt fel. Egy székhez volt kötözve, félmeztelenül, és rángatózva próbált kiszabadulni. A száját betömték egy fehér ronggyal, a szeme vérben forgott a dühtől. Elszorult a szívem, és hirtelen bármire képes lettem volna, hogy megmenthessem.

– Mire lennél hajlandó, hogy eloldozzuk? – hajolt közel az arcomhoz, és alkoholbűzös lehelete a fülcimpámat legyezte. Megborzongtam, de nem jólesően, az undor görcsbe rántotta a gyomrom.

– Mire kéne? – néztem rá.

Luke oldalra billentette a fejét, és vigyorogva nézett rám. Ian belépett a konyhába, és töltött magának egy csésze kávét. Érdeklődve figyelte az eseményeket.

– Igazából nincs választásod, Tomlinson – morogta Ian. – De ezt Luke is elmondta volna. Vagy megteszed, vagy elvágjuk a kis barátod nyakát…

– Mi folyik itt? – csúszott ki a számon.

Luke és Ian mosolyogva összenéztek.

– Harry meleg – jelentette ki semlegesen a konyhába belépő Asher. – És mi azt akarjuk, hogy add át neki magad… Styles keményen meg fog baszni, Tomlinson – fröcsögte a szavakat. Jeges rémület markolt a tarkómba, ahogy a szemhéjam mögött megelevenedtek a képek. Áthatott a reszketés, sokkos állapotban görnyedtem az asztalra. Alice… Jack… az életem. Nem! Nem! Keserűen nyeltem, úgy éreztem, fuldoklom. Harry… Nem eshet baja! Nem! Harry…

– És ne próbálkozz semmivel! A telefonkártyás kísérleted is buta ötlet volt – mondta Luke. – Az a kártya valahol a lefolyóban végezte, az biztos, Louis! – Arra gondoltam, bár tudnám, hogy miért csinálják ezt velünk, miért van szükségük ránk, de ez a kérdést csak költői maradt. Sosem tehettem fel.

– Vigyétek! – Luke hangja Tom vérszomját idézte fel bennem. Nem telt bele sok időbe, mire az említett személy megjelent az ajtóban. Elborzadtam, ahogy végignéztem gyerekkori zaklatómon, és a torkomon szorosabbra feszült a képzeletbeli hurok.

– Pici Lou – mosolygott Tom, látni engedve sörtől és dohánytól megsárgult fogait. Hánynom kellett, ha ránéztem. Az arca zsírosan csillogott a fényekben, vörös, kifakult tincsei izzadtságtól nedvesen tapadtak a homlokára. Hordó mellkasát erősen kihúzta, mintha büszke lenne arra, aki. Sörhasa szinte kifolyt a ráfeszülő fehér póló szegélye alól. Röhejesen festett, de a helyzet kétségbeesettségére tekintve, nem tudtam rajta szórakozni. Sokkal inkább megrémültem, ahogy közeledni kezdett felém.

– Tudod – nézett rám. – Az egészben az a jó, hogy végre visszakapod. És túl egyszerű lenne téged átadni Harrynek. Pont Harrynek – nézett rám szúrós éllel a szemében. – Ne tagadd, Louis. Lehet, hogy van egy kialakított életmódod, amibe beleszoktál, de amint új helyzetek elé állított az élet, te is rájöttél dolgokra… Dolgokra önmagaddal kapcsolatosan – kacsintott. Ugyan minden ízemben utáltam Tomot, volt valami a mondandójában. Valami fájdalmasan igaz, de nehezen beismerhető. Vajon én is… én is meleg vagyok, mint Harry? Először erre gondolni nem volt valami felemelő, de ideje volt. Harry csókja még mindig az ajkamon égett, és magamban éreztem azt a lázas forróságot, amit az érintése ébresztett bennem. Olyan nyomorultul éreztem magam, mint életemben még soha.

– Vigyétek a pincébe, Styles után! Elegem van mára belőlük. – Fogalmam sem volt, merre halad az ügy, és mi a tervük. Leginkább ez rettentett meg, és a tétlenség, ami ellen egyikünk sem tudott tenni. Ian és Luke megragadták a karomat, az ujjaik erősen belevájtak a bőrömbe, a testemen átnyilalló fájdalom csak fantomja volt a mellkasomban dübörgő lélekkínnak. Előrehanyatlott a fejem, ahogy végigvonszoltak a konyhát, át a nappalin, amiből csak annyi maradt meg számomra, hogy sárgák a falak és piros perzsaszőnyeg borítja a fenyőpadlót, majd jobbra húztak, egy kis lépcsősor felé, ami alávezetett az alagsorba, a pincébe. Előrelökdöstek a sötétségbe, és félúton eleresztették a karom. Rögtön egy kattanást hallottam, hátrapillantva pedig egy vasrácsajtót észleltem. A rudakra fontam az ujjaim, de semmi értelme sem lett volna rángatni őket: olyan stabilan álltak, hogy képtelenség lett volna puszta erővel kiszabadulni onnan.

– Lou? Te vagy az, Louis? – hallottam meg egy fojtott hangot a sötétségből. Megbizsergett a karom Harry ismerős akcentusától, és kettesével szedtem a lépcsőket lefelé. Amikor leértem, halvány fény fogadott, és időm jutott alaposan körülnézni. A plafonról egyetlen villanykörte lógott alá, erőtlen sugarakat árasztott. A pincehelyiség elég tágas volt. A falak mentén polcsorok sorakoztak, leginkább üresen, kosztól porosan, és csupán egyetlen berácsozott, téglalapalakú ablakon keresztül áradt be az éjszakai sötét. Harry egy matracon feküdt, ami eléggé szétfoszlott már, és az oldalán szalmaszálak kandikáltak ki.

– Rémesen szúr – jegyezte meg. – Ki az a hülye, aki szalmával töm ki egy huzatot? – Megingatta a fejét, majd lehajtotta. – De minek is csodálkozom… Ez nem egy hotel. Fogságban vagyunk – tűnődött szomorkásan. – Louis…

– Igen? – léptem közelebb, és leheveredtem melléje. Furcsán sajnálkozó volt a tekintete. A szokásos ragyogás kihunyt belőle.

– Én sajnálom. Nem lett volna szabad… Téged…

– Hallgass, Harry – motyogtam, és a mutatóujjam a szájára szorítottam. Összerándult az érintésemtől, és lecsukta a szemét.

– Lou – ejtette ki halkan, elmélyült hangon a nevemet, amitől megbizsergett a tarkóm.

– Harry? – csúsztam közelebb hozzá. A térdem az övéhez ért, és a hasamban azonnal fellobban egy korábban csak az ő közelében érzett érzés. Tetszett, így még inkább mellé helyezkedtem. Már a karjaink is összeértek, amikor Harry már nem bírta tovább, és a jobb kezét átfonta a derekamon. Egy pillanatig tétováztam, de aztán a vállának dőltem, és hagytam, hogy megöleljen. A fejem a vállára hajtottam, a homlokom a nyakának döntöttem, éreztem, hogy meleg bőre az enyémhez ér. Forróság áradt belém, és ismét éreztem a vágyat. Elképesztően. Harry bal keze felszaladt a csípőmön, megcirógatta a nyakam, és a tenyerével az arcom maga felé fordította.

– Csókolj meg, Lou – kérte, én pedig nem tétováztam, azonnal az ajkára szorítottam ajkaim. Felszabadultam az érintésében, és engedtem, hogy irányítson. Lassan megfordultunk, hátradöntött a szalmamatracon, a megszáradt fű aromája és Harry természetes, barackillatú tusfürdőjével vegyült illata kitöltötte a tüdőmet. Tovább csókolt, a nyelve táncra kelt az enyémmel, és az ujjai a hajamba túrtak. Először lágyan, aztán egyre erősebben markolt a tincseimbe, végül már finoman, de jól érezhetően tépte a hajamat. Óvatosan hozzám préselte magát, mire felnyögtem.

– Harry – tekergőztem alatta, mert már szétrepesztett a vágy. – Én már nem bírom!

Egy picit elhúzódott.

– Hagyjam abba? – nézett a szemembe.

– Dehogy! Levehetem a pólód? – kérdeztem felbátorodva. Harry beleegyezően biccentett, én pedig gyorsan lehámoztam róla az említett ruhadarabot. Felszisszent, ahogy az ujjaimmal végigtapogattam megfeszült izmait, és amikor a mellizmán végighúztam a nyelvem, erősen a hasamnak döfte merev ágyékát.

– Mmmh – nyögte. – Kérlek – lehelte a nyakamba, én pedig a fogaim közé csíptem a bőrét, és lágyan szívni kezdtem. Harry ujjai a fenekembe markoltak, még közelebb húzott magához, összepréselte a testünket.

– Akarlak – mondta. Szavai bizsergést váltottak ki bennem. Az arcom a nyakába temettem, és bólintottam.

– Amióta csak megláttalak – pontosított.

– Tetszel nekem, Harry – feleltem őszintén, hosszú idő óta először. – Nem érdekel, hogy helyes-e… Egyszerűen… ez az igazság. Te vagy a leggyönyörűbb ember, akit valaha láttam!

– Istenem – motyogta, és a karjai megfeszültek körülöttem. – Köszönöm, Louis! Ez a legszebb, amit valaki mondott nekem! – Ismét megcsókolt, és olyan intenzíven átjárt az érzés, hogy megremegtem. Harry megszabadított a felsőmtől, aztán a nadrágomtól is. Nemsokára én is levettem róla, és a bokszeremben feszülő merevségem az övéhez nyomtam. Felnyüszített, mint egy kiéhezett állat, és az ajkát a kulcscsontomhoz érintette, nedves puszit hintve rá.

– Megőrjítesz – mosolygott. – Ezen a lepusztult helyen, ebben a szörnyű helyzetben egyedül csak te vagy a boldogító…

– És te – mondtam hozzásimulva. A kezével finoman masszírozni kezdte ágaskodó farkam, és én is így tettem az övével. Az ujjaimmal kitapogattam a bokszere korcát, és óvatosan benyúltam alája. Amikor a nedves, felizgult szerszámára fontam az ujjaim, állatias morgás tört fel a torkán, és fellökte a csípőjét. Lehúztam az alsóját, és gyöngéd, lassú mozdulatokkal verni kezdtem a farkát. Ő is rámarkolt az enyémre, és egy ritmusban elégítettük ki egymást. Hangosan ziháltam, miközben az arcom verejtékben úszott, és a szám lüktetett Harry csókjaitól. Göndör fürtjei a nyakamba omlottak, és miközben a tekintetünk összefonódott, Harry szélesen mosolyogott, amitől előbújtak két oldalt a gödröcskéi. Gyönyörű látvány volt, én pedig elvesztem benne. Fölém magasodott, és lágy, hosszan tartó csókkal jutalmazott.

– Fordulj meg, Louis – kérlelt, én pedig nem ellenkeztem. Annyira vágytam rá, mint még soha, semmikor, semmire. A tenyerével végigsimított a fenekemen. Vadul belenyögtem a matracba, és felnyomtam a seggem.

– Hihetetlenül kerek, gyönyörű és nagy – bókolt. Elmosolyodtam, válaszul ismét fellökve a hátsómat, hogy lüktetve álló farkához préselhessem. Fél szemmel hátrasandítottam, és láttam, hogy Harry ráköp a tenyerére, jó nagyot, aztán benyálazza hatalmasra dagadt farkát. Párszor még megismételte, aztán lehajolt, és óvatos puszit nyomott a fenekemre. Apró sikoly szakadt fel a torkomon. És amikor az egyik nyálas ujját a nyílásomhoz érintette, az elejét finoman benyomva, majdnem spontán elélveztem a belém villámló gyönyörtől.

– Szólj, ha fáj – suttogta, picit beljebb tolva a mutatóujját. Egyre jobban és jobban, de szerencsére nem fájt, pusztán jóleső kín járt át, ami felszabadító volt. A nyakamba puszilt, tetszett a kényeztetése. Pár pillanattal később már két ujját éreztem magamban. Felnyomtam magam, újra és újra, ő meg gyorsan mozgatni kezdte bennem az ujjait. Hangosan nyögtem, és ő is zihálva mozgott felettem. Egy pillanatig ledermedt, kihúzta belőlem magát, és láttam, hogy rámarkol a farkára. A szerszámát a fenekem felé vezette, és gyöngéden a nyílásomhoz érintette. Felsikoltottam. Többször is.

– Mmmh – nyöszörögtem alatta. Harry megfogta két oldalt a csípőmet, kicsit felhúzott, aztán figyelmesen, nagyon-nagyon lassan belém vezette magát. Az állkapcsom megfeszült a testemen átcsapós érzések örvényében, és ahogy a farkával belém hatolt, telt érzés lett úrrá rajtam. Először megdermedt, nem mozgott bennem, aztán ütemesen dugni kezdett. Hosszú perceken át szeretkeztünk, az egyik kezével biztosan tartott, a másikkal a farkamat ingerelte, és nem sok idő kellett ahhoz, hogy mindketten elélvezzünk. Kifulladva dőltünk egymás mellé, és Harry egy csókkal jutalmazta a pillanatot.

– Köszönöm – suttogta, de fájdalmat láttam a szemében, ahogy viszonoztam a csókot.

– Mi a baj, Harry? – A kielégülést követve ugyan éreztem a bennem lappangó bűntudatot, de egyelőre elnyomtam. Sokkal inkább aggasztott a göndörke kétségbeesése. Amikor dübörgő léptekre lettem figyelmes, magunkra rántottam a takarót. Harry bűnbánó szeme kétségbeesve pásztázott. Nem értettem.

– Nocsak – csendült Tom hangja. – Egy kész üzletember vagy, Styles! – A félhomályban Tom bukkant fel előttünk, a kezében egy összecsukott kamerával. – Tudtam, hogy a hasznomra leszel! – Rémülten, tanácstalanul, és értetlenül kaptam a fejem Harry felé.

– Sajnálom – csúszott ki az ajkán. – De az életed, az életünk fontosabb volt az őszinteségnél. Meg kell értened, Louis…

– Te…

A hangom hisztérikusan csengett. A könnyek elárasztották a szememet, végigfolytak az arcomon, és forró ösvényt égettek a bőrömbe.

– Ez nem igaz… Felvették… ahogy mi… ahogy mi… – Nem volt időm kimondani, mert elkapott a hányinger és az ájulás ismerős érzése. Az utóbbi győzedelmeskedett az elmém felett, és erőtlenül adtam meg magam a nemkívánatos érzésnek. Hátrahanyatlottam a matracra, és hagytam, hogy minden oldalról körbeöleljen a sötétség.

Huh! Remélem, hogy tetszett!! <33 Várom a véleményeket, mert ez egy igazán sorsdöntő rész volt, és alapjaiban meghatározza a történet továbbhaladását! Köszönöm a visszajelzéseket! :) Sam xXx Szeretet!!!